Nyolcmilliós csőtörés a könyvtárban

Nyolcmillió forintos kár érte az Országos Széchényi Könyvtárat, mert egy nem használt vízvezeték megrepedt, és több ezer dokumentum elázott. Monok István, a könyvtár főigazgatója az MTI-nek elmondta: a csőtörés múlt vasárnap, január 8-án történt, a vezeték a negyedik emeleti könyvfeldolgozó osztályon repedt meg, egy beépített szekrény mögött. A dolgozók csak másnap vették észre a bajt, azonban erre az időre már a második emeleti hírlap- és könyvraktárba is lefolyt a víz. A csőtörésben 2500 könyv és 1200 kötegnyi hírlap sérült meg. Többek között korábbi kiadású Népszabadság, Délmagyarország és Békés megyei népújság, továbbá a két világháború közötti népszerű olvasmányok. Ezek a dokumentumok a muzeális raktár állományába tartoztak. A könyvtár főigazgatójának becslése szerint a kár nyolcmillió forint lehet.

A könyvtár dolgozói a kötetek egy részét megszárították, de 76 hírlapcsomagot és 63 könyvet le kellett fagyasztani, mert csak egy speciális eljárással lehet belőlük a vizet úgy kivonni, hogy ne ragadjanak öszsze a lapok. Ez az eljárás azonban nagyon drága, előreláthatólag 5 millió forintba kerül majd - közölte a főigazgató.

Minden dokumentumot nem tudnak ezzel a módszerrel megmenteni, ezért a sérült könyvek, hírlapok listáját a könyvtárak között köröztetik, hátha van valahol másodpéldány. Monok István szerint jó a tűz- és vízvédelmi rendszerük, de a csőtörést okozó vezeték egyik rajzon sem szerepelt és feltehetően sok ilyen lehet még a könyvtárban. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.