Jogi esetek
E publicisztikák nagyjából arról szóltak, hogy hiba volna, ha a baloldal az autógyújtogató külvárosi suhancokat megpróbálná romantikus hősökké, éhséglázadókká, Robin Hoodokká mitizálni, mert fiatalkorú bűnözők ők, bizony; a külvárosi megarandalír pedig az európai bevándorlási politika csődjét jelzi, az EU-ban már megtelepedett, más kultúrákból érkezett, integrálódni nem nagyon akaró, tehát az itteni kultúrát, sőt a törvényeket kevéssé vagy sehogyan sem tisztelő bevándolótömeg a hagyományos, liberális társadalompolitikai eszközökkel nem kezelhető.
A publicisták továbbá szarni látszottak a politikailag korrektség néven emlegetett stíluskánonra, naná, hiszen épp arról írtak, hogy a politikai korrektséget ki lehet dobni az ablakon, amikor filmrendezőt, politikust gyilkolnak, és városrészeket gyújtanak föl.
A fenti publicisztikákat jegyző szerzőket aztán alaposan kipicsázták náluknál baloldalibb/liberálisabb publicisták; volt rasszistázás, nácizás, ahogy csak kell, aztán voltak tévéviták, ellenpublicisztikák, végül mindenki hazament aludni. A lenácizottak, lerasszistázottak pedig nem rohangáltak a bíróságra, hogy jaj, ők nem is nácik, tessenek ezt róluk bíróságilag kimondani, hanem megvonták a vállukat, márpedig ők nem nácik, mindenki mondhat, amit akar, kész, passz.
A nácit/rasszistát legbiztosabban arról lehet fölismerni, hogy rohan perelni, ha nácinak/rasszistának nevezik. (Aki nem az, az nyilván a füle botját sem mozgatja ilyen megjegyzésre.)
Évekkel ezelőtt volt egy esetem, ebben az újságban nácinak neveztem valakit, félig tréfásan persze, mert az ürge nagyjából komolyan vehetetlen volt, de hát birodalmi sast használt logóként, erősen nácis jelszavakat talált ki, még betűtípusként is gót fraktúrt használt, mint a Harmadik Birodalom hatóságai, meg ilyenek, szóval rájátszott rendesen, komplett kis viccnáci volt, bár alighanem rögtön komolyan vette volna magát, ha lett volna rá esélye. Csípőből beperelt, meg is nyert a kiadótól egy rendes összeget, az akkori átlagfizetés jó tízszeresét, rá is lehetett szorulva alighanem, mert dolgozni életében nem dolgozott szegény, és elég hajléktalanszerűen festett a tárgyalóteremben egyébként. A magánvádas polgárit aztán simán bukta már, mert erősebb jogi apparátussal készültünk, de a több százezres megítélt kártérítéssel elsétált azért. Az volt a nagy szerencsém, hogy nem neveztem futóbolondnak, mondta az ügyvédem, mert hogy az volt ugyanis, papírja volt róla, és - igen ravasz ügyvédem szerint - ha ezt leírom, akkor bizony beletiprok mindenféle személyiségi jogokba, és elkaszálnak, mint annak a rendje. Mert futóbolond viccnácinak neveztem egy viccnáci futóbolondot. Valahogy azóta nem hiszek nagyon ebben a jogizében. Pedig próbálok, komolyan.
Tehát azóta is úgy néz ki a dolog, hogy ha valaki elkiáltja magát újságban/tévében/rádióban, hogy buzicigányzsidónégerek, és aztán róla azt írja valaki, hogy rasszista, akkor az illető kilencvenkilenc százalékos valószínűséggel nyer sajtópert. Egyszerű pénzkereset ez, tessenek nyugodtan kipróbálni. (És még Határ Győző sápítozik, hogy a politikai korrektség értelmiségi rohambrigádjai randalíroznak itten. Egy kontinenssel odébb, talán. De itt? A rohambrigádok Kalasnyikovval vagy legalábbis valami robbanóanyaggal, nem pedig elmarasztó bírósági ítélettel a kézben szoktak terrorkodni.)
Évek óta kering az interneten egy meghökkentő jogi eseteket soroló körlevél, időről időre a sajtóban is feltűnik, mint hót komoly hír. A saját gyermekében hasra eső, bokája tört nő több százezer dolláros kártérítést kapott az üzlettől, a garázsba véletlenül bezáródott betörő sikerrel perelte milliókra a házigazdát, a vendéglőből a vécéablakon menekülő potyázó kitörte a fogát, és a bíróságon dollártízezreket nyert, satöbbi, satöbbi, ja és persze a kutyáját mikrohullámú sütőben szárító nő. Ezeket a sztorikat évről évre beszopják a lapok, az idén legalább két magyar újság, de korábban már a világsajtó néhány gyöngyszeme is, gyanakvás nélkül, én is beszopnám persze, és ebből elég jól látszik, hogy milyen képük van az embereknek az igazságszolgáltatásról, illetve a nagyvonalúan jogrendszernek nevezett szóhalmazról.
Folytathatnám a meghökkentő jogi eseteket: egy magyar napilap kétmillió forint kártérítést fizethet azért, mert egy vezető magyar politikusról megírta, hogy ki a barátnője. Minden adat stimmelt, az illető barátnő néhány héttel előtte telesikoltozta a bulvársajtót gerontoromantikus történeteivel. Aztán elítéltek egy napilapot azért, mert egy képviselő sajtótájékoztatójáról tudósított, és a képviselő történetesen megvádolta egy s mással ellenoldali képviselőtársát - business as usual -, de a független magyar bíróság szerint itten sajtó-helyreigazítás szükséges, rágalmazás, híresztelés meg mindenféle más disznóság történt. És ugye ne feledjük a hetilapot, amelyet helyreigazításra köteleztek, mert a volt miniszterelnök nem közgyűlésen mondta, amit mondott, pedig, hogy hol mondta, annak szinte semmi köze sincsen a cikk lényegéhez, de ilyen mélységekig a magyar bíróság már nem hatol, ő a felperes beadványát vizsgálja, a felperes pedig azt vitatta, hogy a leírt mondatok közgyűlésen hangzottak el.
Nagyjából kimondható, hogy független magyar bíróság előtt független magyar sajtóorgánum sajtópert nyerni ritkán tud. Csak ha kipofoz az ellenfélből egy beismerő vallomást, azt közjegyző által hitelesített aláírásokkal tizennyolc példányban, hang- és videofelvétellel csatolja az iratokhoz. Úgy van egy kis esélye.
A magyar sajtóper sematikus rajza: X. képviselőről megírja Y. napilap, hogy később feleségül vett titkárnőjére íratta a Mátyás-templomot, diplomata-útlevelet szerzett neki, és állami pénzen utaztatta nagynénjéhez, Caracasba. A megtámadott képviselő perel, keresetének lényege, hogy az illető hölgy sosem volt a titkárnője. A bíróság megállapítja, hogy a hölgy nem volt X. képviselő titkárnője, hiszen a párt/frakció/kormányszerv a képviselő által bizonyítékként csatolt fizetési listáján mint "személyi asszisztens" szerepel, Y. lapot helyreigazításra kötelezi, indul a magánvádas polgári, a rágalmazás satöbbi.
A milliószor leostobázott, megvetett Amerikát már rég utolértük, le is köröztük talán. Vagy most mi az úristent gondoljunk arról a polelittag érinthetetlenről, aki a legkisebb ostoba sérelmét is bírósággal akarja megtoroltatni, mert megteheti? (Ő meg seggrészegen lobogtatja a képviselői igazolványát a rendőrnek a közúti ellenőrzésnél: a mentelmi jog az mentelmi jog, jobbágyok!)
A jó magyar joggyakorlat szép lassan körbefalazza a politikusok bírálhatatlan, tévedhetetlen, anyázhatatlan kasztját. Próbáljon bárki lehülyézni egy politikust! Jön a személyiségi jogi per, szinte automatikusan jár a kártérítés. Nem elég, hogy hülyére lopja magát, hogy egyébként is feudális előjogok illetik meg, nem elég, hogy a legvadabb baromságokat üvöltözheti szerteszéjjel, még lehülyézni sem lehet.
Ezért kergettük el Czinege Lajost?
