Gyermekek esetében eddig Magyarországon nem volt lehetőség élődonoros májátültetésre, az ilyen beavatkozásokat főként Hamburgban végezték. A műtéteket egy szakmai bizottság ajánlása után, gyermekek esetében az egészségbiztosító szinte minden esetben finanszírozza. Mégis: bár évente legalább tíz gyermeknél lenne szükség májátültetésre, a bizottság három-négy esetnél többre nem kér támogatást. Az érintett szülők többsége nem is nagyon tudja, mit kellene tennie. Csak a kivételezettek vagy a nagyon rámenősek igazodhatnak ki az előírások erdejében.

Rebeka esetében azonban az utazás gondolata föl sem merült. Tisztázatlan, hogy miért döntöttek kezelőorvosai a hazai élődonoros operáció mellett. Igaz, a szakma évek óta készül arra, hogy a gyermekek májműtétjeinek 28 millió forintos külföldi költségét itthon használja fel, ám ehhez hiányoztak az eszközök, a szakmai rutin és az egészségpolitikai támogatás is. A döntéshozók talán arra gondoltak: ha Rebeka műtétje sikeres, nincs ok arra, hogy ezek a beavatkozások a jövőben ne itthon történjenek. A transzplantációs klinika orvosai jártak a németországi klinikán, hogy elsajátítsák a technikát, és egy gyakorlott hamburgi orvost megkértek, segítsen a gyermekéletet mentő első élődonoros hazai májátültetésnél, ám a német orvost röviddel a beavatkozás előtt autóbaleset érte.

A kislány állapota gyorsan romlott, élet-halál között lebegett a Szent László Kórház intenzív osztályán. S noha már december közepén felkerült a sürgősségi listára, és több riasztás is történt, egyik szerv sem volt megfelelő. A donorok száma ugyanis csekély. Az évi 200-300 donorból származó szervnél sokszorta több is beültethető lenne itthon. Miután a máj működését gépekkel pótolni nem lehet, a szervre várók harmada a várakozásba hal bele.

Segítene általában is az élődonoros májátültetés, amely a világban igen elterjedt. Most nálunk is megtörtént az első. Az apa vállalta a műtétet, bár tudta, hogy saját életét is veszélyezteti. Kölcsöngépekkel, a nagy szakmai siker reményében zajlott le a több mint húszórás beavatkozás.

A műtét nem volt sikeres, négy nap múlva a máj kilökődött. A média szinte élőben közvetítette a gyerek és az egészségügyi rendszer diagnózisát. Kiderült, hogy nem működik jól a hazai donorjelentés, mert a kórházaknak ez nem érdekük. Durván fogalmazva: egyszerűbb kitölteni egy lábcédulát, mint a lehetséges szervadók intenzív ápolását biztosítani. Bár van egy jól szervezett, európai társaság is, amelytől szükség esetén mégis lehetne szervhez jutni, a várólistákon lévő betegek után tagdíjat kellene fizetnie az államnak vagy magának a betegnek. Tagként a magyar donorok szerveit külföldi betegek is megkaphatnák, ha itthon nincs megfelelő fogadó. A tagságot azonban még a transzplantációs klinika vezetője is ellenzi. Rebeka esetében persze mégis órák alatt kerít a szervezet májat. A Hungarotranszplant vezetője jó időben, jó társaságban szólt, és a szervezet szívességi alapon adott egy szervet.

A történet pontosan leírja az ellátáshoz való jog korlátait. Elvileg a gyógyítás alapja nem a beteg fizetőképessége, hanem az orvos diagnózisa. Így tehát azt, hogy a betegnek mire van szüksége, orvosok, emberek határozzák meg - néha saját érdekeik alapján. A szervcserét igénylő májelégtelenség az a betegség, amelyen kevésbé az orvosok, inkább az egészségpolitikusok segíthetnek.