Lapunk 2005. április 18-i számában a Vizsgálat a Szerencsejáték Felügyeletről című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy vannak, akik milliós adótartozásuk ellenére is megkapják az engedélyt, másokat a felügyelet ok nélkül elutasít. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy az utóbbiak közül töb-ben is pert nyertek már ez ügyben. Úgyszintén valótlanul közöltük, hogy a hatóságot eddig negyvenmillió forint kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság.

Lapunk 2005. április 19-i számában a Szerencsés utak, szerencsétlen perek című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Szerencsejáték Felügyelet évi több tízmillió forintot költ külföldi tanulmányutakra, amelyeken mindig ugyanaz a tíz-tizenöt ember vesz részt. Valótlanul híreszteltük, hogy a külföldi tanulmányutakra sokszor olyan munkatársak utaznak, akik nem rendelkeznek nyelvtudással.

Ugyancsak valótlanul állítottuk, hogy a pénznyerő automaták engedélyezéséhez kötött ügyintézési határidők tíz-tizenöt napról átlagosan másfél hónapra nőttek, és ez milliós kiesést okoz a gépek üzemeltetői és a költségvetés számára is.

Szintén valótlanul állítottuk, hogy az el nem készült engedélyek után beszedett díjakat a Szerencsejáték Felügyelet nem utalta vissza, amely miatt kb. 30 pert vesztett el, és több tízmillió forintot kellett visszafizetnie a játékszervezőknek. Nem felel meg a valóságnak az az állításunk, hogy Sibinger Márta, a Szerencsejáték Felügyelet elnöke kinevezését követően nyolc területi vezetőjét is lecserélte olyan emberekre, akik közül akkor még egy sem rendelkezett a kinevezéshez szükséges közigazgatási szakvizsgával.