Szárnyaszegett kastélyprogram
Pedig már rég nem igaz az a húsz-harminc éve még helytálló megállapítás, hogy Magyarország kastélyai a végromlás határára jutottak, omladoznak és méltatlan hasznosítás alatt sínylődnek. A hétszáznál is több, műemlékként nyilvántartott egykori nemesi otthon háromnegyede ma már nincsen veszélyben. Részben immár magántulajdonban, jelentős hányaduk megtalálta a hozzá méltó szerepet; téeszgépállomásból szállodává, közösségi intézménnyé vagy éppen lakássá változott - mondja Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.
Az általános tapasztalat szerint azonban az egyházak és az önkormányzatok tulajdonában lévő műemlékek egy része ennél lassabban újul meg. Ebben a tulajdonosi körben olykor az épületek funkciója is problémák forrása - sok a hivatal, a szociális intézmény és az iskola -, de az igazi gond természetesen a pénzhiány. A legtöbb bajra azonban mégsem itt bukkanunk, hanem abszurd módon az állami tulajdonú emlékek körében.
Mintegy kilencven műemlék kastélynak tizenöt évvel a rendszerváltás után is az állam a gazdája. Több mint egyéves munkával, 2004 januárjára készítette el az örökségvédelmi hivatal azt a programot, amely ezeknek a bajaira volt hivatott gyógyírt kínálni. Harminchat kastélyt abba a körbe soroltak, amelyeket nemcsak köztulajdonban kell tartani, de - az úgynevezett "minőségi országbemutatás" részeként - korhű berendezéssel, egyfajta múzeumként kell a látogatók elé tárni. (Olaszországban 1200, Angliában és Franciaország 1500 ilyen épületet találnak a turisták. Magyarországon viszont legfeljebb tíz van belőlük.) Meghatározták emellett, mely épületeket volna érdemes üzleti módon hasznosítani, és kijelölték azt a huszonhét kastélyt is, amelyek megújulásának a magántulajdonba adás lehet a záloga.
A KÖH terveit szakmai szempontból soha senki nem vitatta. Két okra vezethető viszsza, hogy az elmúlt két évben szinte semmi sem történt a program megvalósítása érdekében. Az egyik a konstans pénzhiány; a másik a politikai döntéshozók közömbössége. Bár az örökségvédők annyit elértek, hogy a minőségi országbemutatás szempontjából szóba jövő épületek egy része - immár közel ötven emlék, a kastélyok mellett romok és paloták is - a Műemlékek Állami Gondnoksága kezébe került, ezek megújítása számottevő költségvetési források híján ma is várat magára.
Ennél is nagyobb gond, hogy némelyik értékes, de rossz állapotú kastély feltámadását éppen az állami tulajdon akadályozza. Hiába, hogy a műemlékvédők úgy vélik: bizonyos emlékek átadhatók lennének az őket kérő önkormányzatoknak vagy éppen üzleti befektetőknek, hiszen megóvásukhoz elég az örökségvédelem jogi eszközrendszere, a törvény tavalyi módosításakor a tartósan állami tulajdonban tartandó műemlékek listájának megváltoztatását elsodorta a politika forgószele. Az ellenzék a nemzeti tulajdon elkótyavetyélésével vádolta meg a kormányt, a parlamenti többség ezért lemondott a lajstrom átírásáról. Így maradt állami tulajdonban, és így vesztette el jó időre a megújulás esélyét csaknem húsz kastély is.
Habár a kastélyprogram kidolgozásakor roppant bizakodóak voltak a szakemberek, és a letisztult tulajdonviszonyok mellé célzott bankhiteleket, sőt állami adó- és illetékkedvezményeket is álmodtak a műemlékek felújítására vállalkozóknak, ma már világos, hogy az utóbbi, újra és újra megvívott csatában ismét alulmaradtak. Az adótörvények tavalyi módosításakor az áfa, az illetékek és a társasági adó esetében is megpróbálták elérni, hogy az eddiginél jobban megérje értéket menteni. De végül ez sem sikerült.
