A Haranghyk Hévízre mentek

Hová tűntek az egykori budapesti szállodák, üzletek, irodaházak falait díszítő műalkotások, iparművészeti berendezési tárgyak? A közelmúltban például Hévízen használtak fel egykori nagykörúti vendéglátóhelyekről származó festményeket és csillárokat. Ezeknek szerencséjük volt.

Hévízre kerültek a New York kávéház régi csillárai, s most a Danubius Thermal Hotel Hévíz újonnan kialakított, angolklub-stílusú rendezvénytermeit díszítik. Persze nem azokról a fehér gömbökből álló, modern darabokról van szó, melyek a kávéház bezárása előtti időkben lógtak a nagyterem fölött, hanem régebbiekről. Ezek a kávéház kisebb termeiben lógtak, amikor a New York bezárt, s az akkori üzemeltető, a Danubius Hotels leszereltette, elraktározta őket. A palotát megvásárló olaszok ugyanis nem tartottak igényt rájuk, mert ők az 1896-os, eredeti csillárok másolatait fogják újragyártatni, ezek pedig nem az eredetiek voltak, hanem valószínűleg az 50-es évekből valók. A Danubius Hotels viszont megmentette őket, majdnem kétmillió forintért felújíttatta a hat csillárt (melyből öt lett a felújítás végére), s felhasználta a Thermal Hotel új rendezvénytermeiben.

Ugyanezekben a termekben láthatóak Haranghy Jenő festményei is, melyek a budapesti Béke (régebbi nevén: Britannia) Szálló Szondi sörözőjét és Shakespeare-termét díszítették valaha. Mint Fekete Györgytől, a Danubius Thermal Hotel Hévíz igazgatójától megtudtuk, ezek a Béke Szálló 1984-es felújításakor váltak feleslegessé. A HungarHotels felajánlotta őket a Vendéglátó-ipari Múzeumnak, de az nem tudta befogadni a képeket. Végül egy Haranghy-tanítvány közbenjárásával letétbe kerültek Körmendre, ahol akkor Haranghy-múzeumot készültek nyitni. Ott lapultak a körmendi vár pincéjében a HungarHotels privatizációjakor is, melynek során a Danubius Hotels tulajdonába jutottak. A letétből az új tulajdonos a közelmúltban vette vissza a rossz állapotban lévő pannókat, s restauráltatta őket, majd ezeket is a hévízi hotel díszeivé tette. Budapest szegényebb lett ugyan néhány alkotással, de a művek legalább megmenekültek.

Ez nem mondható el például Bernáth Aurél A Dunán című, húsz négyzetméteres falképéről, mely a Metropol szálló bisztrójában volt a szálloda 2000-es felújításáig - tudjuk meg Keszthelyi Ferencnétől, a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatójától. A kép sorsáról a szállóban nem tudtak felvilágosítást adni. Bernáth egy másik falképét, a Munkásállamot is több mint egy évtizedig függöny mögött tartották a képviselői irodaház aulájában. Tavalyelőtt végleges eltüntetését javasolták, ami végül is lekerült a napirendről. Sőt, most már függöny sem takarja.

Bernáth tanítványa, Lakner László az Oktogonon, az egykori Savoy étteremben 1962-ben festette A város című falképét, melyet a nyolcvanas években elfalaztak, majd a Burger King előbb 1991-ben kibontatta, de aztán tíz évvel később ismét gipszkarton fallal takarta el.

A Gresham-palota felújításakor Simó József kerámiából készült Budapest-látképe került le a Budapest Tourist ottani irodájáról. A művész fia végül is elvihette a kompozíció darabjait. Majoros János viszont nem tudta sehol elhelyezni a Vörösmarty téri ORI irodaház folyosóján volt ötvenkét négyzetméteres kerámiadomborművét, így az sittbe ment. Valószínűleg ugyanígy tűntek el az EMKE-ből Gyarmati Tihamér oszlopmozaikjai, a Blaha Lujza téri sajtószékház vagy a MOM domborművei, és még nagyon sok minden.

Néhány értékesebb, kezelhető méretű darab a műkereskedelemben tűnt fel. Kerényi József Hárfás nő című szobra az EMKE-ből egy amerikai gyűjtőhöz került. Kovács Margit szökőkútja a II. kerületi Felvinci úti BM-óvoda épületének eladásakor jelent meg a műtárgypiacon. Talán még ma is megvehető a Nagyházi Galériában, ahol néhány hónapja még 12 milliót kértek érte. Nem tudni, hová lett azonban a Csepel Autógyár szigetszentmiklósi művelődési háza számára készült Kovács Margit-dombormű, s az sem világos, mi lesz a művésznő Úttörő Áruház-béli aranyhalas medencéjével, mely sokunknak kedves gyerekkori emléke.

A Shakespeare-terem a hévízi Danubius Thermal Hotelben. A csillár a New York kávéházból, a festmény a Béke (Britannia) szállóból származik
A Shakespeare-terem a hévízi Danubius Thermal Hotelben. A csillár a New York kávéházból, a festmény a Béke (Britannia) szállóból származik
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.