Amerika kivonult "Mamma Ellen" beiktatására

Ünneplő tömeg jelenlétében és látványos amerikai támogatással iktatták be tegnap Libériában Afrika első elnöknőjét, Ellen Johnson-Sirleafet. A ceremónián jelen volt Condoleezza Rice, az USA külügyminisztere és Laura Bush, George W. Bush amerikai elnök felesége is.

A hatvanhét éves, a hívei által "Mamma Ellennek" hí-
vott volt pénzügyminiszterrel szemben magasak az elvárások. A tizennégy éve dúló és 250 ezer áldozatot követelő polgárháború 2003-es befejezése után a nyugat-afrikai ország infrastruktúrája romokban hever. A Harvardon közgazdaságtanból diplomázott Johnson-Sirleaf legfőbb feladatai közé tartozik az olyan alapvető szolgáltatások, mint a víz- és áramellátás újraindítása.

Az elnöknő beiktatási beszédében megfogadta, hogy minden eszközzel harcolni fog a korrupció ellen, és ígéretet tett arra, hogy folytatja a külföldi támogatással indított, a gazdasági és államigazgatási folyamatokat ellenőrző programot. - Hozzáértéssel és tisztességesen fogjuk kezelni forrásainkat - mondta.

Laura Bush és Condoleezza Rice jelenléte nemcsak annak szól, hogy Johnson-Sirleaf az első választott női elnök Afrikában. Talán az sem véletlen, hogy Libéria új államfője azon a napon tette le esküjét, amikor az Egyesült Államokban a híres fekete emberjogi aktivistára, a meggyilkolt Martin Luther King tiszteletesre emlékeznek. - Amerikát régi és különleges kapcsolatok fűzik Libériához, és e viszonyt folytatni fogjuk - nyilatkozták magas beosztású amerikai illetékesek. A 3,5 millió lakosú, jelentős vasércexportáló ország 1847-es megalapításában felszabadított észak-amerikai rabszolgák is részt vettek.

A 85 százalékos (!) munkanélküliséggel sújtott Libériában további amerikai segélyekre számítanak. A Reuters szerint Washington tavaly több mint 840 millió dollárt költött Libéria újjáépítésére és stabilizálására. A beiktatási ceremónia idejére a fővárosból, Monroviából eltakarították a szemetet, és a golyónyomokat is átfestették a falakon. Elemzők szerint masszív külföldi segélyek nélkül Johnson-Sirleaf nem lesz képes fenntartani a békét és visszaszorítani a korrupciót.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.