Ez a helyzet jól tükrözi a magyar kommunista mozgalom rendszerváltás utáni szétesésének folyamatát. Csak a következő egy-két évben fog kiderülni, hogy a Munkáspártból kiszakadt és Magyarországi Munkáspárt 2006 egy új baloldali, marxista-kommunista ideológiai és politikai programmal - és gyakorlattal! - meg tud-e erősödni és ki tud-e vívni figyelmet érdemlő helyet a magyar politikai életben.

Mindazonáltal: a történelmi és a politikai valóságnak megfelelően szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar kommunista mozgalom ilyen mértékű meggyengülése nemcsak Thürmer Gyula "bűne". Tény, hogy a kádári Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) utódpártjaként - mert ezt történelmileg aligha lehet vitatni, még ha ma már ezt maga Kádár János és Grósz Károly vitatná a leghevesebben, ha élnének - megalakult Magyar Szocialista Párt (MSZP) egy árva fillért sem volt hajlandó odaadni a néhány hónappal később szintén létrehozott későbbi Munkáspártnak a közös elődpárt tekintélyes vagyonából. Ezzel az MSZP alapító vezetői a "politikai hajléktalanok" sorsára ítélték volt elvtársaikat, akik továbbra is egy magát kommunistának valló pártban kívántak politizálni. (Még a megosztott Németország idején született az a fanyar pesti vicc, mely szerint a két új német állam úgy "osztozkodott" a "marxi hagyatékon", hogy az NSZK-nak jutott a "Tőke", az NDK-nak pedig a "Kommunista Kiáltvány". Nos, az MSZP és a Munkáspárt is így "osztozkodott"...)

Fohn János dunakeszi közgazdász, aki már a Horthy-korszakban is börtönt viselt kommunista meggyőződéséért, olvasói levelében (2005. december 12.) ezt írja: "kénytelen vagyok megállapítani, hogy a kapitalizmus rossz, de nincs jobb nála". Én egy magát ma is marxista kommunistának valló magyar állampolgárként azt gondolom, hogy aki az egyre jobban fasizálódó jobboldali diktatúrában felvállalta a letartóztatás, a megkínzatás, a börtön, sőt akár a kivégzés veszélyét is az illegális magyar kommunista párt tagjaként, annak a legnagyobb erkölcsi elismerés jár. De ettől még nem értek vele egyet. Rögtön eszembe jutott Lukács György, az ismert marxista filozófus sokat emlegetett mondása, hogy: "a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus". A Kádár-korszakban én is sokáig rágódtam azon, hogy igaza volt-e. Ma már nem kételkedem: a rendszerváltást követő tizenhat év tapasztalatai meggyőztek arról, hogy Lukács Györgynek teljesen igaza volt. A kapitalizmus" lehet, hogy ma még valamennyire "működőképes" (bár a mai globális monopolkapitalizmus ezzel sem nagyon dicsekedhet), de az biztos, hogy szükségszerűen és folyamatosan szüli a "legjobb, leggazdagabb kapitalista országokban" is a tartós társadalmi igazságtalanságokat: a fizikai és szellemi dolgozók kizsákmányolását, az állandóan jelenlévő, társadalom-lélektanilag tragikus következményekkel járó munkanélküliséget, a társadalom szétszakadását kevés gazdagra és sok szegényre. Természetes tehát, hogy egy megújult kommunista párt is csak antikapitalista lehet. Ez azonban egyáltalán nem lehet akadálya annak, hogy szövetségben legyen egy magát szociáldemokratának valló baloldali párttal. Különösen akkor, ha az nem tagadja meg antikapitalista múltját, haladó tradícióit.