Magyar György ügyvéd levele:

Papp László Tamás Hamis súlyok Iustitia mérlegén címmel írt cikket a lap december 27-i számában.

A szerző Rácz Péter úttörővezető ügyében született nem jogerős ítélettel kiszabott ítéletet kevesli, majd a büntető igazságszolgáltatást és a büntetőjogpolitikát érintő általános kritikai érszrevételeket tesz, végül azt sejteti, hogy büntetőítéletek pénzért megvásárolhatók.

Rácz Péter ügyével nem kívánok foglalkozni, annak megítélése a független bíróságok hatáskörébe tartozik. Ezzel szemben elvi éllel érdemes fellépni a Papp László Tamás írásából sugárzó jogi dilettantizmussal szemben.

Először is rá kell mutatni arra, hogy mind a büntetendő magatartásokat, mind a kiszabható joghátrányokat a büntető törvénykönyv tartalmazzza. A jogalkotó határozza meg, hogy egy adott jogellenes magatartás elkövetőjének milyen szankcióval kell számolnia. Teljességgel felesleges két eltérő törvényi tényállást megvalósító magatartás, illetve az azokhoz kapcsolódó joghátrányok összehasonlítgatása. Például a csalás hűtlen kezeléssel történő összevetése semmivel sem értelmesebb, mint az alma körtével való összemérése. A jogalkalmazás során a bíró szerepe az, hogy a váddá tett magatartást összevesse a törvényi tényállással.

Amennyiben az elkövetési magatartás valamely törvényi tényállás alá vonható, akkor abíró a törvényben megszabott szankciót alkalmazza az ügy sajátos körülményeinek figyelembevételével. E tekintetben a bíró, aki alaposan megismeri az adott ügyet és elkövetőt, kedvezőbb helyzetben van, mint a jogalkotó. A középmérték méltán elvetett szabálya éppen azt gátolta, hogy a bíróság a joghátrányt egyéniesíteni tudja. Egyébként, ha valaki kevesli az egyes bűncselekmények elkövetőire kiszabott büntetéseket, akkor forduljon országgyűlési képviselőjéhez, és indítványozza a büntető törvénykönyv módosítását. A bíróságok ilyen tartalmú kritizálása merőben felesleges.

Másodszor hangsúlyozni kell, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárások esetében a terhelt vonatkozásában a médiában kibontakozó hecckampány alkalmas arra, hogy az eljáró hatóságok képviselőiben a közvélemény vélt vagy valós elvárásainak történő megfelelés kényszerét váltsa ki. A strasbourgi joggyakorlat szerint ez alkalmas lehet a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének megállapítására.

Harmadszor ki kell jelentenem, hogy több mint harmincéves ügyvédi praxisom során nem találkoztam a bírósági korrupció gyanújával sem. A cikk ilyen tartalmú utalásai károsak, nézetem szerint súlyosan ártanak nemcsak a jogalkalmazóknak, hanem a jogkereső közönségnek is, mert lehetőséget teremt szabad véleményalkotásuk negatív irányú befolyásolására.

Magyar György ügyvéd

Dr. Herendi Károly ügyvéd (Budapest) levele:

Ügyvédként nem tisztem megvédeni a bíróságok ítélkezési gyakorlatát, mert ha úgy tetszik, nem vagyunk egy táborban, de teljesen abszurdnak tartom, amit Papp László Tamás december 27-én megjelent cikkében megfogalmazott.

Kívánatos lenne, hogyha valaki jogi témához nyúl, előzőleg szerezzen ismeretet, akár úgy, hogy végigüli a tárgyalást, akár úgy, hogy betekint a tárgyalási jegyzőkönyvbe, hogy megértse, miért születnek meg a döntések úgy, ahogy megszületnek.

Már az indító példája is sántít. A Zalatnay-perben ugyanis több száz károsult van, és ismereteim szerint ketten is öngyilkosságot követtek el az ügy kapcsán, amikor Cinike disznóságaira fény derült. Nekem pontosan az szúrja a szemem, hogy némely bulvárlapokban a "szegény, meggyötört" Zalatnay keserveit kell látnom és összevetnem a védenceimmel, akik közül van, aki 2000 decembere óta ül, és még egyszer sem mehetett haza szabadságra.

A károk összegének az összevetése is hibás, mert lehet, hogy egy sorozatbetörő "csak" egymilliót kaszált, és a kábítószerdíler is pár gramm heroint adott el, mégis többet kap, mint Rácz Péter "főpajtás" kapott, de van egy nagyon lényeges különbség: a társadalomra való veszélyesség foka. Álláspontom szerint lényegesen veszélyesebb atársadalomra egy, a közbiztonságot negligáló sorozatvbetörő, vagy százakat tönkretevő kábítószerkereskedő, mint egy vadászház sumák eladása. Ez tükröződik a P.L.T. által kifogásolt ítéletek indoklásában.

Buta felvetés a középarányos ítélkezés kérdésének a felvetése, mert az egész jogásztársadalom megkönnyebbült, amikor törölték a törvényből. Ezt egyrészt azért tették, mert sértette a bíróságokról szóló törvényt (bírói szabad mérlegelés elve), másrészt, mert kötve volt a kiszabható ítélet mértéke. Egy példa: valamely büntetési tétel egytől öt évig tartó büntetést ír elő. Ez azt jelenti, hogy 1+5=6. Ennek középarányos mértéke ahárom év. Tehát ez volt a maximum akkor is, ha három betörés, akkor is, ha tíz volt valaki számláján. A bíróságnak nagyon meg kellett indokolnia, ha a középérték alá szállt, de biztosíthatom a szerzőt, hogy az ügyészség - amelynek nagyon csípi a szemét ezen passzus eltörlése, így eleve súlyosbításért fellebbez az ügyek nagy részében -, most sem tesz másképpen. (Az már más tészta, hogy ezek képezik az alapját a sokak által vitatott I. és II. fokú ítéletek közötti különbségeknek.)

Írásának végén P.L.T. nagyon veszélyes vizekre evez, amikor "megkenhető" bírókról és ítélkezési ficamról beszélt. A rendpárti szálláscsinálásra és Iustitia mérlegének hűtlen kezelésére hivatkozva megint összeveti a köztörvényes bűnözőkre kiszabott ítéleteket a síboló cápákra kiszabott ítéletekkel. Ez viszont több mint baj, mert kétségbe vonja a bírók, bíróságok pártatlanságát.

Dr. Hertelendi Károly ügyvéd