13 Lada és 1 Dacia a luxemburgi eladási lista végén

Szinte még el sem kezdődött a 2006-os esztendő, máris megjelentek a legfrissebb statisztikák a hazánknál 22-szer kisebb lélekszámú Luxemburgban. A Népszabadság levelezője a számhalmazból az új autók eladását vette górcső alá.

Noha nem növekedett jelentős mértékben a 2005-ben újonnan eladott személygépkocsik száma Luxemburgban az azt megelőző évhez képest, a márkák közötti eloszlás és változásaik érdekes képet mutatnak. 48517 – ennyi gépkocsit helyeztek tavaly első ízben forgalomba a nagyhercegség autószalonjaiban. Első hallásra talán nem tűnik nagynak ez a szám, de összehasonlításban annál impozánsabb a kép. Magyarországon kb. 200000, a hazánkkal azonos lakosságú – Luxemburggal szomszédos – Belgiumban pedig kb. 100000 új autót adtak el az elmúlt esztendőben. A luxemburgi közel 50 ezres érték ebben a vetületben viszont óriási, ez ugyanis az említett két országban egyenként több mint 1 millió autót jelentene. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a statisztika nem tudja hány kocsit vittek külföldre a szomszédos államokból átruccant vásárlók.

A dobogó felső fokára – akárcsak 2004-ben – 6163 autóval a Renault „állhatott”, annak ellenére, hogy a francia cég eladásai 14 %-kal csökkentek. Kisebb mértékű – százalékokban alig kifejezhető – visszaesést mutat a bronzérmes honfitárs Peugeot 3891 személykocsival. A Volkswagen típusok értékesítésének közel 5 %-os növekedése dobogós helyre juttatta a wolfsburgiakat, megvédve ezzel a német autóipar becsületét.
Az 58 márkát képviselő listán az Audi ugrotta a legnagyobbat, a 7. helyről kerültek fel a 4.-re. 2004-hez viszonyítva a legjelentősebb visszaesést a Subaru produkálta, eladott járműveinek száma kevesebb mint fele volt az előző évinek, szám szerint 41.

Megsokszorozta viszont értékesítését a luxus kategóriába tartozó Aston Martin, amely 13 autóval 550 %-kal teljesítette túl a gyenge 2004-es esztendőt. Szerényebb eladásokat tudhat magáénak a szintén luxus Lamborghini (3) és a Lotus (6), viszont pozitív a mérleg a Cadillac-nél (21), a Ferrari-nál (29), a Maserati-nál (37), a Lexus-nál (84), a Jaguar-nál (346) és a Porsche-nél (334). Bentley-ből az előző évivel azonos 22 autó talált gazdára. 2005 fekete évnek bizonyult az olasz, japán és svéd gyártók számára. Néhány kivételtől eltekintve valamennyi típusaikból jelentősen kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban.

Nem lenne teljes a kép a keleti személygépkocsik megemlítése nélkül. Még a világ legmagasabb egy főre eső GDP-jét magáénak tudó Luxemburgban is keresték az egykori szocialista országok – 20 évvel ezelőtt számunkra is csak több éves várakozási idővel elérhető – remekeit. Az autóiparáról mindig is híres cseh ©kodából 870 darab fogyott (+ 50 %), amivel az előkelő 15. helyen végeztek. Gyakorlatilag megduplázódott a Ladák eladása, 2005-ben 13-at értékesítettek. Arról azonban nem szól a fáma, vajon ki fizetett közel 7000 eurót az egy szem eladott Daciáért.

Földes György
Luxemburg

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.