Trianon-emlékművet emelnének Nagykörűn
Az emlékmű felállítása érdekében egy felhívást fogalmaztak meg, amelyet anyagi segítséget kérve igyekeznek eljuttatni minél több, a világban élő magyar személyhez, illetve működő szervezethez - közölte Horváth Ferenc.
"A szocializmus évtizedei alatt Trianonról nem lehetett megemlékezni (...). Azt hittük, a rendszerváltással minden megváltozik, de csalódnunk kellett. Csonka-Magyarország fővárosában, Budapesten ma sem lehet Teleki-szobrot, Wass Albert-szobrot, Trianon-emlékművet állítani" - olvasható a felhívásban a kezdeményezés indokaként.
Horváth Ferenc tájékoztatása szerint az alkotás tervvázlata már megszületett, a mű felállításához a Tisza-parti település önkormányzata hozzájárult egy hely kijelölésével. A gyöngyössolymosi kőből, tardosi vörösmárványból, süttői mészkőből kialakítandó, tetején egy bronz turulmadarat tartó emlékmű elkészítését a karcagi Győrfi Sándor Munkácsy-, Mednyánszky- és Szervátiusz-díjas szobrászművész vállalta, aki lemondott eszmei alkotói díjáról.
(MTI)