Meghalt a kuvaiti emír

A kuvaiti trónörökös, Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejket nyilvánították hivatalosan Kuvait emírjévé a vasárnap 77 éves korában elhunyt Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah utódaként - jelentette be a kuvaiti kormány.

Mint Anasz ar-Rasid, a néhai emír halálát ugyanaznap bejelentő tájékoztatási miniszter vasárnap a kuvaiti televízióban közölte, az alkotmány és a trónöröklés rendjéről rendelkező 1964. évi 4. törvénycikk értelmében Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejk, trónörökös lett az arab ország új emírje.

Kuvaitban az emir halála miatt 40 napos nemzeti gyászt hirdettek ki, a hivatalok három napon át zárva tartanak.

Dzsábir sejk, aki 1978 óta uralkodott a kőolajban gazdag Perzsa(Arab)-öböl menti miniállam élén, 2001-ben bekövetkezett agyvérzése óta betegeskedett. Miután egészségi állapota fokozatosan romlott, hatáskörei egy részét a kormányfőre ruházta át.

Dzsábir sejk volt a Kuvaitot 245 éve irányító az-Szabah-dinasztia 13. uralkodója. Őt  a 75 éves Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejk követte most a trónon.

Egy síita muzulmán szélsőséges gépkocsiba rejtett pokolgéppel 1985-ben megpróbálta meggyilkolni Dzsábir sejket. A néhai emír uralkodásának legsötétebb időszaka 1990. augusztus 2-án kezdődött, amikor az iraki csapatok lerohanták és hét hónapon át megszállva tartották országát. Az emirátust 19. tartományként Irakhoz csatolták. Az iraki csapatokat 1991-ben az Egyesült Államok vezette szövetséges erők űzték ki, és helyreállították a monarchiát.

Kuvait az Egyesült Államok szövetségese, a mintegy 2,2 millió lakosú országban 30 ezer amerikai katona állomásozik és mintegy 13 ezer amerikai állampolgár él. A Föld nyersolaj-készletének 10 százalékával rendelkező öböl-menti állam a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) alapító tagja.

(MTI)


Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.