Játékos kínai veszedelem

Már az Európai Bizottságot is zavarja a kínai játékok gyenge minősége. Magyarországon tavaly megnőtt a betiltott játékok száma, ezek többnyire ugyancsak Kínából származnak. A márkás, drága termékek is itt készülnek, de a baj nem ezekkel, hanem a filléres játékszerekkel van.

Aggodalmának adott hangot a Kínából importált fogyasztási cikkek, főként a játékok biztonságosságát illetően az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa. A ciprusi Markos Kyprianou kijelentette: az Európai Unióba túl sok hibás termék, elsősorban játék érkezik Kínából. Elmondása szerint tavaly 700 fogyasztási cikk esetében állapították meg az Európai Unió illetékes hatóságai, hogy az egészségre veszélyesek, és ezek közel fele Kínából érkezett. A legtöbb probléma a játékokkal, az elektromos berendezésekkel és izzókkal van. A biztos hozzátette: az EU játékimportjának több mint 80 százaléka Kínából származik.

Kyprianou jelezte: hamarosan Pekingbe utazik a madárinfluenzával kapcsolatos csúcstalálkozóra, és akkor tárgyalni fog a termékbiztonság kérdéséről is kínai kollégáival. Reményei szerint sikerül a témában szándéklevelet aláírni a kínaiakkal, mivel a probléma egyre inkább megterheli az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatokat.

Tavaly lényegesen megnőtt a Magyarországon betiltott játékok száma, ezek túlnyomó többsége a Távol-Keletről, pontosabban Kínából származott. A balesetveszélyes, sőt az életveszélyes holmikat szerencsés esetben már a vámkezeléskor felfedezik, a tiltólistára került áruk nagy része tavaly már a határon megbukott - tájékoztatott Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője. A hatóság folyamatosan ellenőrzi a játékkereskedelmet, a veszélyes termékek évről évre növekvő kínálata miatt. A silány áruk között csak elvétve fordul elő nem Kínában gyártott, miközben az is igaz, hogy a jó nevű játékgyártók Kínában készült termékeivel szinte sosincs gond. A betiltott holmikban közös az, hogy a kereskedő ellenőrizetlen forrásból, úgymond "távol-keleti házalóktól" vásárolja, beszerzési bizonylatot nem tud felmutatni. Ez nem csak a vevőnek, a kereskedőnek is rossz, mivel ez esetben a balesetből és bármi kár bekövetkezténél a felelősséget nem tudja a forgalmazóra, illetve a gyártóra hárítani. A fogyasztóvédelem szóvivője szerint érdemes márkás, megbízható terméket vásárolni, persze mindezt lehetőleg ismert, jó hírű kereskedőcégnél. Persze a játékvásárlók (is) tudják, hogy a filléres áraikkal sokszor a silány áruk győznek, még akkor is, ha azok rövid idő alatt tönkremennek.

Általánosságban nem lehet kijelenteni, hogy a kínai gyártmányú játékok minősége gyenge - mondta Kovalcsik Péter, a Gulliver Kft. tulajdonosa. A nagykereskedelmi cég által kínált játékok fele Kínából származik. Bár néhány szállítmánnyal voltak gondok, a játékok többsége nem akadt fenn a magyar minőség-ellenőrzésen. - Ahogy Kínában gyártanak jó és rossz minőségű lábbelit, úgy készül ott kitűnő és pocsék játék is - magyarázza Kovalcsik Péter. Méghozzá nem is kevés, hiszen a világpiacra kerülő játékok 80 százalékát ma már az ázsiai országban állítják elő. Még az olyan neves cégek is Kínában készíttetik termékeiket, mint a Hasbro vagy a Mattel. A gyárakból kikerülő áru nagy részével semmiféle probléma nincs, hiszen a multinacionális cégek csak a szigorú előírások betartásával készített játékokat veszik át. Gond azokkal a termékekkel van, amelyeket feketén működő üzemekben, minőségi ellenőrzés nélkül gyártanak, majd főként piacokon értékesítenek. Kovalcsik Péter az aggódó szülőknek azt tanácsolja, ne a kínai játékoktól óvakodjanak, hanem a gyanúsan olcsó, piaci termékektől.

Minõségellenõr egy kínai játékgyárban
Minõségellenõr egy kínai játékgyárban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.