Gépies időtöltés

Amióta a kvarcóra elterjedt (kb. a múlt század 70-es éveinek közepe óta), nem percekben, hanem másodpercekben mérjük a pontosságát, és elvárjuk, hogy az heti 1 másodpercen belül legyen.

A jó minőségű mechanikus óráké néhány másodperc volt - naponta. Mi magunk semmivel nem lettünk pontosabbak ettől, viszont a számítógépünktől feltétlenül elvárjuk a pontos időt. Mit tehetünk annak érdekében, hogy meg is feleljen ennek az elvárásnak?

Minden PC-ben van legalább egy kvarcóra. Időtartam-szolgáltató, avagy időzítő eszköz sok van benne, de olyan, amelynek az alapvető feladata a "földrajzi idő" számontartása és kijelzése, csak egy. Ez az óra akkor is jár, ha a PC ki van kapcsolva, többek között ebből a célból van minden egyes PC-alaplapon egy hosszú élettartamú lítiumelem. Az az idő, amit az operációs rendszer mutat, nem feltétlenül azonos a PC saját, hardveres órájának pillanatnyi állásával, hanem az adott környezet saját megvalósításától függ. Régen, a DOS-nak saját órája volt, amelyet csak a felhasználó kifejezett parancsára szinkronizált a hardveres órával.

A PC órája általában a legegyszerűbb óralapka, olyan, amilyen a 200-300 forintos, zöldségpiacon árult órákban van. Ezért előfordul, hogy eleve siet vagy késik, sőt, el is szokott romlani. Miután az alaplapon van, csak annak teljes cseréjével javítható...

Azt a jelenséget, hogy a gép dátuma minden bekapcsolás után 2001. január 1. (rosszabb esetben 1980. január 1...) viszont nem az óra hibája, hanem az előbb említett elem teljes kimerülése okozza. Bonyolítja a felismerést, hogy a korszerű alaplapok a "sima", szoftveres kikapcsoláskor nem áramtalanítják a gépet, tehát az órát sem. Csak akkor romlik el az idő (áll alapállapotba a gép órája), amikor teljesen megszűnik az energiaellátás: áramszünet, avagy szándékos, "hardveres", a gép hátoldalán levő kapcsoló, avagy közvetlenül a villásdugó kihúzása révén.

Külön intézkedés nélkül minden egyes PC ideje különböző, akárcsak a karóráinké. Ez sok problémát okozhat: "mikor küldted ezt a levelet?", "mikor mentetted ezt a fájlt?" stb. Számítógép-hálózatokban bőven a PC keletkezése (1981) előtt ismert és megoldott volt az időszinkronizálás kérdése. Ha van egy megbízhatóan működő és pontos óra bárhol a világon, az megoszthatja az adatait néhány kiválasztott számítógéppel, amelyeket pedig már tetszőleges számú egyéb gép elérhet. Ehhez kifejlesztettek egy külön kommunikációs módszert, az NPT-t: hálózati időprotokollt.

Az egyik pontos óra az amerikai kormány atomórája, amely szerint jár a tőzsdéé is. A kiválasztott számítógépek az elsődleges időszerverek, és vannak másodlagosak is - a tetszőleges egyéb gépek között pedig ott lehet akár a sajátunk. A Windows XP alapbeállítása, hogy automatikusan néhány naponként bejelentkezik a time.microsoft.com nevű időszerverre, és hozzáállítja gépünk hardveróráját ahhoz, természetesen az aktuális (általunk beállított) regionális időeltérés és időszámítás figyelembevételével. (Jellemző a Microsoftra, hogy ez az alapbeállítás, pedig a másik választható időszerver az XP-ben time.nist.gov, az USA hivatalos, állami időszervere.) Így az internettel akár csak néha összekötött, Windows XP-t futtató gépek automatikusan áttérnek a megfelelő évszakos időszámításra. A szinkronizálás minden bekapcsoláskor megtörténik, ezután a gép a saját szoftveres órája szerinti időt mutatja, amely (kikapcsolás nélkül) csak hetente egyszer szinkronizálódik az időszerverrel - ha Windows XP-t futtatunk. (Már csak ezért is érdemes naponta ki-be kapcsolni windowsos gépünket...)

Az egyik ismert és nyilvános magyarországi időszerver a time.kfki.hu. Ez nem webcím, hanem NTP módszerrel az erre specializálódott időkezelő programok érik el. Az XP előtti Windowsokhoz több ilyen is letölthető. A Windows XP-be be van építve: Start Menü/Beállítások/Dátum és idő/Internetidő fül. Itt be kell kattintani az "Automatikus időszinkronizálás" jelölőnégyzetet, és meg lehet adni más időszerver nevet is.

Egy külsõ, megbízható  óráról mûködõ eszköz, amely  internetkapcsolat nélkül  állítja pontosra a PC óráját.  A frankfurti pontosidõ-adóra is rá lehet hangolni
Egy külsõ, megbízható óráról mûködõ eszköz, amely internetkapcsolat nélkül állítja pontosra a PC óráját. A frankfurti pontosidõ-adóra is rá lehet hangolni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.