"A magyarok még soha nem éltek olyan jól, mint most." E szavakkal idézte fel Deutsch Tamás a minap egy tévéműsorban azt a mondatot, amely miatt a Fidesz kifogást emelt a Financial Times Magyarországgal foglalkozó különszáma ellen, és annak tulajdonította az angol gazdasági napilap értékelését, hogy a magyar kormány hirdetéseket helyezett el nála. A Fidesz szerint ez a mondat hamis, és a kormány dicséretét jelenti. Érthető, hogy a Fidesz tiltakozik, hiszen a Magyar Vizsla szerint "egyre rosszabbul élünk", s Orbán Viktor folyvást azt ismételgeti, hogy nehezebb lett az élet, mint a Fidesz kormányzása idején volt. Tegyük hozzá a pontosság kedvéért, hogy a Financial Times azt állította, hogy a magyarok átlagban élnek olyan jól, mint soha korábban. Tehát, nem mindenki.

A magyar nyilvánosságban a Fidesz fellépését azért támadták, mert belekötött a nagy tekintélyű angol lapba. Holott beszélni kell az érdemi kérdésről is. A Fidesz ugyanis alaptalanul háborog. A vitatott állítást nyilván a magyar kormány fizetett hirdetése nélkül is leírta volna a Financial Times, hiszen megfelel a közismert tényeknek, ám nem jelenti a kormány dicséretét.

Mit is jelent az, hogy a magyarok "jobban élnek", mint korábban? S mit jelentene ezzel szemben, hogy "nehezebb az élet"? Az effajta állítások legfontosabb, legalkalmasabb mércéje a reálbérek, a lakossági fogyasztás, illetve egy főre eső fogyasztás alakulása. A táblázat e mutatók hosszú távú alakulását mutatja be 1960-as bázison, a bruttó hazai termék alakulásával együtt.

A KSH évkönyveiből vett, illetve számított adatok azt mutatják, hogy az életszínvonal valamennyi rendelkezésre álló mutatója magasabb értéket mutatott 2004-ben, mint bármikor korábban. A magyar gazdaság és a magyarországi életszínvonal mutatói a rendszerváltás előtt, 1989-ben elért csúcsértékek után, a kilencvenes évek első felében súlyos visszaesést mutattak. Csökkent a gazdaság teljesítménye, amit szokás szerint a bruttó hazai termékkel mérünk. Ez 1989-től az 1993-as mélypontig 18 százalékkal esett. A reálbér ugyanebben az időszakban 15 százalékkal csökkent, az átlagfogyasztás pedig a már 1991-1992-ben elért mélypontig 14 százalékkal. Ezt követően a gazdasági teljesítmény évről évre javult, a megbomlott gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében azonban 1995-96-ban ismét csökkenteni kellett a reálbért, amely 1996-ban az 1989-es csúcsértéknél már 24 százalékkal, az egy főre eső fogyasztás 20 százalékkal volt alacsonyabb. A gazdasági stabilizáció nyomán elkezdődött az életszínvonal növekedése, de az 1998-as kormányváltás évében még minden mutató jelentősen elmaradt az 1989-es csúcstól. Az életszínvonal emelkedése 2000 után gyorsult fel. A háztartások fogyasztása már a 2002-es kormányváltás előtt elérte, 2003-ra pedig már a reálbér, 2004-re pedig a reálnyugdíj is meghaladta a rendszerváltás előtti csúcsértéket. (A 2003-2004-ben mért reálbérindex az 1989-esnél magasabb 1978-as csúcspontot is meghaladta.)

Igaz persze, hogy az 1989-et követő súlyos visszaesés következtében a magyar életszínvonal ma jobban elmarad a nyugat-európaitól, mint a Kádár-korszak végén. A tervgazdaság összeomlásának, a szovjet piac elvesztésének, másfélmillió munkahely megszűnésének számláját nem fizethette meg más, mint a magyar lakosság. A különbség tehát nagyobb (mint ahogy az oroszok, ukránok, románok életszínvonalához képest javunkra mutatkozó különbség is nagyobb), mint a rendszerváltás előtt, de ez sem változtat azon a statisztikai tényen, hogy a magyar lakosság átlagos életszínvonala 2004-ben magasabb volt, mint korábban bármikor. (2005-re vonatkozó adataink még nincsenek, de azok csak erősítenék ezt az állítást.)

Az alkalmazott mérőszámok persze nem tökéletesek, nem mérik például, hogy miként alakul a közellátás, van-e és erősödik-e a hiány. Nem mérik azt sem, hogy mennyit kell az embereknek a keresetükért dolgozni. Ezek a szempontok azonban nem változtatnak a képen, hiszen manapság Magyarországon olyan bőséges az árukínálat, mint soha korábban, nincsenek hiányok, és az éves munkaidő is rövidebb, mint a múltban bármikor. E tekintetben is jobban élnek a magyarok, mint korábban. A KSH adataiból persze hiányzik a második gazdaságban megszerzett jövedelem és az ottani fogyasztás is. Ez az egyik oka annak, hogy a fogyasztás kevésbé esett vissza, és gyorsabban érte el a korábbi csúcsot, mint a reálbér vagy a reálnyugdíj. A feketegazdaság figyelembe vételével kisebbnek mutatkozott volna a korábbi visszaesés, és lassúbbnak az utóbbi években bekövetkezett javulás, de az összképen ez nem változtat. Az összesített adatokat számos egyéb adat támasztja alá. Növekedett a lakásállomány, és javult annak minősége (a fürdőszobás lakások aránya), a személygépkocsival és más tartós fogyasztási eszközökkel való ellátottság.

További rendkívül fontos szempont a foglalkoztatás, illetve a munkanélküliség alakulása. Ebben a tekintetben a rendszerváltás óta a helyzet valóban sokkal rosszabb, mint a tervgazdaság évtizedeiben volt: akkor teljes foglalkoztatás volt, az elmúlt másfél évtizedben pedig meg kellett tapasztalnunk a tömeges munkanélküliséget, s nincs is esély arra, hogy az - akár piacgazdasági értelemben vett - teljes foglalkoztatottsághoz belátható időn belül eljutassunk. Mégis: a munkanélküliekkel együtt is igaz, hogy az átlagos életszínvonal magasabb a korábbinál.

A munkanélküliség megjelenésével is összefügg a jövedelmeknek, az életkörülményeknek a szocializmus évtizedeiben nem tapasztalt mértékű differenciálódása. Ez a piacgazdaságra való áttérés olyan kísérőjelensége, amely minden átalakuló országban tapasztalható, többnyire erőteljesebben, mint nálunk. A kormányok feladata e jövedelemkülönbségek mérséklése: a jelenlegi az első országgyűlési többség, amely a jövedelmi olló nyílásának folyamatát törvényalkotási lépéseivel meg tudta fordítani. Éppen a társadalmi különbségekre tekintettel tartotta fontosnak a Financial Times leszögezni, hogy csak átlagban beszélhetünk minden korábbinál magasabb életszínvonalról.

Hogy a korábbinál magasabb életszínvonal dicséri-e a hivatalban levő kormányt? Nem feltétlenül. Ha a jelenlegi életszínvonal összhangban lenne a gazdaság teljesítményével, s abban a kormánynak jelentős szerepe lenne, akkor igen. De, mint tudjuk, nem ez a helyzet: a 2000 és 2003 között bekövetkezett példátlan mértékű életszínvonal-emelkedés meghaladta a magyar gazdaság lehetőségeit, s ennek következménye a költségvetési és külgazdasági egyensúly megbomlása. Az Orbán- és a Medgyessy-kormány elsősorban ezért tehető felelőssé, a gazdasági teljesítmény alakulása inkább a korábbi kormányok (az Antall- és különösen a Horn-kormány) stabilizációs és reformlépéseinek tulajdonítható. A Fidesz idegessége mégis érthető: a korábbinál kedvezőbb életkörülmények mindig a hivatalban levő kormány választási esélyeit javítják. Ezért mondja Orbán, hogy nehezebb lett az élet, de hát ez valótlan állítás. Az pedig, ahogy a Financial Times állítása, vagyis a tények ellen tiltakozik a Fidesz, egyszerűen nevetséges és szánalmas.

Nem kérdéses, hogy a magyar társadalom a korábbinál magasabb átlagos életszínvonal dacára is súlyos szociális gondokkal küszködik. Csak az a kérdés, hogy ezekről van-e a Fidesznek érdemi mondanivalója.