Talán ezért a szerényebb célkitűzés (cél tehát lehet bőven): legyen egyelőre a 4,2 millió postaláda miniszterelnöke. Természetesen csak lélekben. Az ugyanis, hogy a tulajdonosok pontosan mire hasznosítják a ládájukba kerülő Magyar Vizslát, az éppen olyan bizonytalan, akár a majdani választások kimenetele.

Pedig úgy tűnt, az elnök alatt elterülő Fidesz másképp gondolja. Lavórnyi izzadságot lehetett felfogni közben, de néhány fejenagynak végül sikerült ideiglenesen többé-kevésbé levakarnia a pártot Kerényiről, tisztázva, nem cél a rendezői baloldalon forradalmi kormány alakítása. A Magyar Vizslának a párttól való diszkrét eltávolításához ügyes dramaturgok egész hadára volt szükség. Deutsch Tamás pedig zsákokban hordta a szofizmákat, mire a számára felfoghatatlan szakmai elveket valló Financial Times, beleunva a passzírozásba, ajánlott számukra egy elegáns elkenést.

Nagyjából ezen a ponton ébredt meg az elnök, s vagy mintha el sem aludt volna, vagy mintha álmából észrevétlen robogott volna át a valóságba, már emelte is karjait, harsanva, hogy: Hajrá, Vizsla! Kis segítségül a késői harmóniakeresőknek: Orbán nem ment szembe a korábbi napok píár-vakaródzásaival. Nem mondta, hogy Kerényivel lóra pattannak, s forradalmi úton megdöntik az átkos demokráciát. Nem mondta, hogy a Magyar Vizsla a Fidesz KB központi lapja lenne. Csak kevesellte a Kerényiket és kevesellte a Magyar Vizslákat. S egyben sokallta a Financial Timesokat. Vagyis fordított egyet az egész műsorcsomagot körüllengő érzelemvilágon. Első közelítésben átment ellentámadásba.

A taoista bölcsek azonban mindig a második közelítéssel kezdik, s ily módon csak a tudatlan filológust hagyják abban a hitben, hogy az lenne az első. Orbán Viktor nem tesz mást, mint a terméketlen, rideg, középre tartó lakótelepi túrákat odahagyva visszatér a jó öreg Karl Rove tanításaihoz, s a saját bázis minél intenzívebb megművelésével igyekszik visszatérni a megszeretett székbe. Nem olyan könnyű döntés, hiszen ennek a megfontolásnak az alapján egyszer már sikerült elveszítenie a választásokat. Ráadásul, ahogy majdnem mindig, a peremeken akadnak problémák, jobbon is, balon is, akár Kerényi nézi, akár Orbán. A mostani gesztusok a forrongó jobbnak szólnak. Talán feltűnt neki, hogy bármilyen retorikával hozakodik elő, értékelhető rezonanciát mindig ugyanott tud okozni. Ráadásul a rezonőrök igen szakmaszeretők, ha nem kapnak hangot innen, rezonálnak másra.

A Magyar Vizsla, a Magyar Kerényi és a Nem Magyar, de egy Vak Bottyán vakmerőségével ismét megtámadott Financial Times ügyének kezelését lebecsülnénk, ha azt hinnénk, hogy csak az elvakult csörgősipkásoknak szól. Kétségtelen, hogy sok szempontból körükben érthető a legkönnyebben, kerüljenek ki a mai politikai kocsma bármely szegletéből. Önmagában ugyanis mindegyik egy bonyolult képződmény, mindegyik hordoz magában ellentmondásos elemeket, ám csak egészben lehet rájuk igent vagy nemet mondani. Gondolom, még a Fidesz kampánystábjában sem vezet félre senkit az a tény, hogy a Magyar Vizsla nevű lapot ma le lehet írni ugyanabban a bekezdésben, mint a Financial Timest. Ugyanakkor ez a luxuspapír, becsúsztatva a hipermarketek árajánlatai közé, attól függően, hogy az akciós májkrém előtt vagy után vetül rá a pillantás, igen eltérő hatásokat válthat ki egy időre. Ahogy a Financial Times mellékletét is már alaposabban pásztázták át a tekintetek, s a hirdetéseken túl rábukkantak már Orbán állítólagos xenofóbiájára is. S emiatt támadni lehet - s a jelek szerint kell -, annak ellenére, hogy bizonyos körökben a címke, magyarul, még tekintélyt is ad. Feltehetően ez indokolta a 2003-as vigadói beszédben az idegen tőke nyomasztásáról fogalmazott mondatot, amely tegnaptól fogva talán nem is hangzott el.

De legalább ott van nekünk az e heti akcionista fordulat lényegi tartalma, amelyet a pártelnök úgy fogalmazott meg, hogy a Fidesz segít nekem, hogy munkám legyen, s nem engedi, hogy átvágjanak. Remélem, nem értettem félre őt.