Magyar Vizsla: Gyurcsány nem perel

Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megítélése szerint a Magyar Vizslában több olyan állítás is megjelent, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy jogi eljárást indítson miattuk, a kiadvány színvonala annyira alacsony, hogy annak nevét még egy periratban sem szeretné együtt látni a sajátjával - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.

Batiz András úgy fogalmazott: a Magyar Vizsla ügyben Gyurcsány Ferenc erősen kérdésesnek tartja, hogy mennyire tekinthető hitelesnek egy olyan kiadvány, amelyben még a fényképek sem valódiak.

"Az említett kiadványban ugyanis hamisított, összemontírozott képek jelentek meg mind a kormányfőről, mind pedig a gazdasági és közlekedési miniszterről. A kormányfő szerint ez több mint illetlenség" - mondta a szóvivő.

Aki a kiadványban látható, az nem a miniszterelnök - szögezte le, és magyarázatként hozzátette: "Nincs ilyen cipője, órája és szmokingja sem. A szemüveget meghamisítani nem tudták, ott csak a márkában és az árban tévedtek. De abban nagyot."

"A kormányfő sajnálja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke egy ilyen - mind stílusában, mind tartalmában nívótlan - kiadványt támogatásáról biztosított" - közölte Batiz András.

Tájékoztatása szerint a kormányfő úgy ítéli meg, hogy az ellenzék vezetőjének álláspontja, amit ebben az ügyben többször is nyilvánosan kifejtett, nincs összhangban azzal, hogy pártja tíz nappal ezelőtt még egyetértően nyilatkozott a köztársasági elnök újévi beszédéről, Sólyom Lászlónak a pártokhoz intézett felhívásáról.

"Én arra lennék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni" - mondta egyebek közt újévi beszédében a köztársasági elnök.

Horváth Éva, a Magyar Vizslát kiadó Adózók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke az MTI azon kérdésére, hogy mit szól a kormányszóvivő kijelentésére, miszerint hamisított, összemontírozott képek jelentek meg a kormányfőről és a gazdasági miniszterről, azt mondta: "Nem értem a kérdést. Mi az a hamisítás? Ruhában van, nem tógában. (...) Nem tudok erről nyilatkozni. (...) Ha nincs ilyen ruhája a Miniszterelnök Úrnak, és nincs rá pénze, akkor szívesen gyűjtünk neki" - mondta.

"Ruha, ruha. Nekünk ez a véleményünk" - tette hozzá. Szavai szerint azt szerették volna bemutatni, "hogy látsszon az a borzasztóan kiáltó ellentét, ami az ő életformájukkal jár - az ő luxus életük -, és látsszon a több millió magyar állampolgár gondja és élete a következő oldalon".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.