Az SZDSZ a Magyar Vizsla ügyről: "ennél nincs lejjebb"

A Szabad Demokraták Szövetsége szerint a Magyar Vizsla és a körülötte kialakult botrány a 2006-os választás mélypontja - mondta a liberális informatikai miniszter sajtótájékoztatón, csütörtökön.

"Azt is mondhatnám, ebben reménykedünk, hogy ennél nincs lejjebb, innen már csak fölfelé lehet menni" - fogalmazott Kovács Kálmán.

Horn Gábor, kampányfőnök kijelentette: "számunkra egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Magyar Vizsla egy Fidesz-termék, ebben azt gondolom, hogy a továbbiakban nincs okunk kételkedni".

Mint mondta, ezzel olyan helyzet állt elő Magyarországon, amely a választások tisztaságát veszélyeztetheti, hiszen ezzel a technológiával akármennyi pénzt ellenőrizhetetlenül be lehet vonni a kampányba, és nincs akadálya annak, hogy nemlétező civil szervezetek mögé bújva bármilyen kampányt folytassanak, továbbá "nem kell egy pártnak felelősséget vállalnia azért, ami ebben a kampányban igazságtartalommal bír, vagy nem bír".

"Azt gondolom, hogy tisztességesen egy esetben tudna eljárni a Fidesz ebben az ügyben, és tisztázni saját magát, hogyha vagy lekerülnének az utcáról a 100 milliós nagyságrendben kihelyezett óriásplakátok, vagy rákerülne ezekre az óriásplakátokra a Fidesz-pecsét, mert ebben az esetben egy egyértelmű helyzet lenne, mint ahogy az újság esetében is azt gondolom, hogy az egyetlen lehetőség ezt a helyzetet valamilyen módon rendbe hozni" - mondta Horn Gábor.

A kampányfőnök szerint ez az ügy is bizonyítja, hogy nagy szükség lenne a választási etikai kódexre.

Kovács Kálmán bejelentette: miniszterként felhívta a Magyar Posta figyelmét arra, hogy a jövőben ellenőrizze, hogy a személyes adatok a posta rendszeréből semmiképpen ne juthassanak ki, hiszen közös érdek az EU normáinak megfelelő adatvédelem és adatbiztonság megvalósulása.

"Éppen ezért kezdeményeztem, hogy az uniós normáknak megfelelően változzon a postatörvény, és ebben az adatvédelem még nagyobb, kiemelt szerepet kapjon" - mondta, hozzátéve, hogy a tavaszi ülésszakban a parlament ezt megtárgyalhatja.

Kérdésre válaszolva közölte: ismeretei szerint a posta tulajdonosa lefolytatta a vizsgálatot, és nem talált törvénytelenséget.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.