A Fidesz - amint legutóbb Orbán Viktor debreceni beszédében is sürgette - a büntetéseket szigorítaná. Az Európai Unió viszont más kriminálpolitikai elveket vall: egy 2001-ben született kerethatározat a megtorlásnál fontosabb szempontnak tartja, hogy az áldozatok megfelelő kártalanításhoz jussanak. A tagállamok számára kötelező közösségi norma szerint olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek elősegítik, hogy a bűncselekmények sértettjei az elkövetőktől anyagi jóvátételt kaphassanak. Ennek érdekében legkésőbb márciusig nálunk is be kell vezetni a büntetőügyekben a mediáció intézményét, hogy megfelelő fórumot teremtsenek a tettesek és az áldozatok közötti "egyezkedéshez". Aki pedig hajlandó arra, hogy valamiféle elégtételt nyújtson, annak a büntetését enyhíteni kell, sőt bizonyos esetekben a felelősségre vonás mellőzését is kilátásba lehet helyezni.

Az efféle helyreállító igazságszolgáltatás a hazai jogrendszerben sem ismeretlen. Nem büntethető, vagy kevésbé súlyos szankciókra számíthat az, aki egyes bűncselekmények folytatásától önként eláll, vagy az általa okozott kárt például a lopás, a sikkasztás vagy a rongálás felfedezése előtt önként megtéríti. A hatályos Btk. azonban a szankció enyhítését csak néhány bűncselekmény esetében és csak akkor teszi lehetővé, ha az elkövető a lebukása előtt tért jó útra.

Az igazságügyi tárca által készített törvénymódosítás - az EU kerethatározatával összhangban - már nem kizárólag az államra bízza, hogy a büntetés elengedéséről vagy mérsékléséről döntsön, hanem azt bizonyos esetekben attól teszi függővé, hogy a tettes és az áldozat között születik-e egyezség a kár megtérítéséről. Az IM elképzelései szerint anyagi jóvátételre többek között emberölés előkészülete, testi sértés, közúti baleset okozása, a vagyon elleni bűncselekmények többsége vagy a szerzői jogok megsértése esetén is lehetőséget teremtenének. Súlyosabb bűncselekményeknél ezt a lehetőséget nem adnák meg. Ugyanakkor három évnél kisebb büntetési tétel esetén mindenképpen megúszná a büntetést, aki az áldozattal megegyezésre jutna. Aligha vigasztalja ugyanis például a kizsebelt nyugdíjast, ha a tolvajt becsukják; számára fontosabb, hogy visszakapja a pénzét.

A mediáció feltétele lenne, hogy az elkövető beismerő vallomást tegyen, megbánást tanúsítson, és az egyeztető eljáráshoz a sértett is hozzájáruljon. Ehhez az egyeztető eljárás intézményrendszerét is meg kell teremteni, a tárca álláspontja szerint ugyanis a ma működő mediátori hálózat erre nem alkalmas. A ma csak a polgári jogvitákba bevonható közvetítők számára ugyanis semmilyen képzettséget nem írtak elő, ugyanakkor piaci árakon dolgoznak. Az IM elképzelései szerint ezért a büntetőügyekkel foglalkozó mediátorokat a pártfogó felügyelői szolgálaton belül létrehozandó önálló egység alkalmazná, így biztosítható lenne a megfelelő felkészültség és az egységes díjszabás, indokolt esetben pedig akár a díjmentesség is.

l Évente mintegy hatvan-hetvenezerre tehető azoknak az elítélteknek a száma, akik valamilyen vagyon elleni vagy közlekedési bűncselekmény miatt kerülnek bíróság elé. A visszaesőket a javaslat kizárná a mediáció lehetőségéből, ám még így is harminc-negyvenezer körüli esetben nyílna lehetőség arra, hogy a bűnbánó - és fizetőképes - tettes az áldozat kártalanításával elkerülje a büntetést. Köztük ezres nagyságrendben vannak olyanok, akik a jóvátétellel a börtönbüntetésüket válthatnák meg.