Kormány: fogadás a sikerre

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben fogadta a 2012-eslabdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázati szervezőbizottságánaktagjait, s a megbeszélésen egyértelművé tette, hogy a kormánymaximálisan támogatja a rendezési szándékot.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke kijelentette: egyetértés volt abban, hogy az állam számára fontos a pályázat sikere, s hozzátette, amennyiben december 8-án az UEFA döntése nyomán Magyarország és Horvátország rendezhetné meg az eseményt, az előzetes tervek alapján 160 milliárd forintot fordítanának annak lebonyolítására. Hatvanhatmilliárd származna központi forrásból, míg a maradék részt az önkormányzatok, a Nemzeti Fejlesztési Terv, valamint magántőke bevonásával biztosítanák. "Valamennyi részvevő úgy ítélte meg, hogy az Eb-rendezés nemzeti ügy, felül áll a pártérdekeken. Nekünk annak ellenére győztes pályázatot kell készítenünk, hogy nagy csúszásban vagyunk, s ennek megfelelően feszített tempóban kell dolgoznunk" - jelentette ki Gyárfás Tamás, a pályázati bizottság elnöke.

A május 31-ig leadandó kandidatúra költségeire az NSH 70 milliót különített el, további 70 milliót a labdarúgóliga ajánlott fel.

Politikai bizottság
Politikai bizottság
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.