Pártok közti egyetértés: a Vizsla-ügy közröhej

Személyesen is bocsánatot kell kérni Újhelyi Istvántól a Magyar Vizsla-ügy miatt - hangsúlyozta Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese egy kedd reggeli televíziós műsorban.

"El kell ismernünk, hogy az a nyilatkozat, amit vasárnap tettünk, az nem felelt meg a valóságnak, Újhelyi István nem egy hamisítványt, hanem egy létező faxot mutatott be" - mondta a politikus, jelezve, hogy az "első adandó alkalommal", amikor a parlament megkezdi tavaszi ülésszakát és személyesen is találkoznak Újhelyi Istvánnal, "a személyes megkövetés is el kell, hogy hangozzon".

Az MSZP alelnöke az üggyel kapcsolatban hétfőn az MTI-nek azt mondta, várja a Fidesz bocsánatkérését és egyben "közröhejnek" tartja, ami a Magyar Vizsla kiadványa kapcsán történt.

Deutsch Tamás erre utalva azt mondta: valóban "okkal, joggal képezi közröhej tárgyát" a történet, azonban - hangsúlyozta - "ezt a hülyeséget leszámítva" a Fidesznek nincs köze az Adózók Érdekvédelmi Szövetségének kiadványához. Hozzátette: bármennyire "idióta" is a történet, érdemes elmondani az igazságot, és vállalni kell azt, hogy a "történet idiótasága okán" azt gondolják, hogy a Fidesz nem mond igazat.

A politikus szerint a "banális eset" tapasztalata az, hogy körültekintőbben kell megfogalmazni a véleményüket ilyen esetekben.

Fidesz: a posta az MSZP kézi vezérlése alatt áll?

Igaz lehet-e, hogy a Magyar Posta az MSZP kézi vezérlése alatt áll? - tette fel a kérdést Nyitrai Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője keddi sajtótájékoztatóján, a Pénzügyminisztérium épülete előtt.

Hogyan juthatott az MSZP-hez egy civil szervezet küldeménye, betartotta-e a Magyar Posta a szerződéses partnereit mindenkor megillető titoktartási kötelezettséget? - kérdezte Nyitrai Zsolt azzal kapcsolatban, hogy Újhelyi István vasárnap újságírók előtt bemutatta a Magyar Vizsla következő számába szánt egyik oldal Magyar Postához elfaxolt másolatát.

Nyitrai Zsolt közölte: a Fidesz szeretné tudni, az elmúlt napok történései jelenthetik-e azt, hogy "az elkövetkező időszakban bármelyik magyar ember, cég, vagy civil szervezet Magyar Postán feladott küldeménye a Magyar Szocialista Pártnál landolhat, amennyiben ezt az MSZP érdeke megkívánja?"

Katona Tamás: a Magyar Posta szabályszerűen járt el

A pénzügyminiszter által elrendelt soron kívüli sürgős vizsgálat eredménye szerint a Magyar Posta a törvényeknek és az üzleti szabályzatnak megfelelően járt el az Adózók Érdekvédelmi  Szövetségének (AÉSZ) kiadásában 2,7 millió példányban megjelenő Magyar Vizsla  ügyében - mondta keddi tájékoztatóján Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

"A posta kikötötte, hogy előzetesen látni kívánja a terjesztendő kiadványt, mivel a sajtótörvény, illetve a postatörvény  szerint nemcsak a kiadónak, de a terjesztőnek is van felelőssége a  terjesztendő kiadvány tartalmát illetően" - világította meg Katona Tamás azt, hogy miért faxolták el a kiadványt december 27-én a posta soproni igazgatóságára. A két szerződő fél már korábban is kötött  üzletet, akkor 3,5 millió példányt továbbított a posta csaknem 15 millió forintért, most a kisebb példányszám terjesztési költsége 10 millió forint - jelezte az államtitkár.

A Magyar Posta vezérigazgatója szerint nem történt szabálysértés - felelte az államtitkár, amikor az MTI azt tudakolta, hogyan került a kiadvány szövege, faxmásolata a Magyar Szocialista Párthoz.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.