Februártól benzinre is jó az üdülési csekk

Februárban már üzemanyagot is lehet üdülési csekkel vásárolni, de csak a Mol-kutaknál. A munkáltatótól kapható vagy a rászorulóknak meghirdetett pályázatokon elnyerhető csekktömbben kétszer ötezer forintért lesz tankolásra is használható utalvány.

A kör bezárult, üdülési csekkel immár szinte mindenért lehet fizetni, ami az üdüléssel, pihenéssel, utazással kapcsolatos. Állatkerti belépő, balatoni horgászengedély, vonatjegy, hajójegy, fesztiválbelépők, és támogatott gyógyfürdői kezelések egyaránt fizethetők vele. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal (MNÜA) szerződött szolgáltatókban a közös annyi, hogy tevékenységük valamilyen módon kapcsolódik az utazáshoz és a pihenéshez. Karácsony Mihály, az alapítvány elnöke szerint idei újításuk, a benzinre is beváltható csekk nem saját ötlet, a rendszert fokozatosan és szinte egy az egyben Franciaországtól vették át. Az üdülési csekket amúgy 1939-ben Svájcban találták ki, a franciák onnan vették a példát.

A tankolást is lehetővé tevő rendszerrel teljes a skála, hiszen vonatozni és hajózni már eddig is lehetett csekkel. A Mol egyébként maga kereste meg az üdülési alapítványt az együttműködés ötletével, és az MNÜA egyelőre nem tervezi, hogy a legnagyobbon kívül más hazai kúttársaságokkal is szerződést köt a felhasználásra.

A benzinvásárlási lehetőség minden bizonnyal népszerű lesz, hiszen egy autós jószerivel készpénzre válthatja a munkáltatójától kapott vagy pályázaton elnyert csekkjét. Aki ilyet kap, rögtön letankolhatja a benzines papírokat, függetlenül attól, hogy mikor utazik. A nem autóval utazók pedig akár el is adhatják (ha az átvevő nem tart attól, hogy a kutasok ellenőrzik, kinek a nevére szól a jegy). Aki viszont kocsival megy üdülni, az akár a külföldi útjához is felhasználhatja.

Az üdülési csekkek idei várható forgalmáról óvatosan nyilatkozik Karácsony Mihály, mondván, a cégek által alkalmazott cafetériarendszer (vagyis a különböző munkahelyi juttatások egyéni döntésre bízott szabad választása) miatt nem tudni, hányan akarnak élni e lehetőséggel.

A felmérések szerint a cafetériaprogramokban a munkavállalók körében a legnépszerűbb az otthoni internet-előfizetés, amit az egészségpénztári tagdíj átvállalása és az étkezési utalvány követ. Az üdülési csekk a negyedik a toplistán, közvetlenül megelőzve az iskolakezdési támogatást, valamint a kulturális és sporttámogatást.

Az idén már étkezésre - csak az alapítvánnyal korábban már szerződött szállásadók éttermében - is beváltható, és számos egyéb szolgáltatásra használható üdülési csekk lassan készpénz helyettesítő eszközzé válik. Szinte nemzeti fizetőeszközzé nőtte ki magát. Minthogy adókedvezmény kapcsolódik hozzá, felhasználhatóságának körét jelenleg nemzeti hatáskörben lehet megállapítani.

Ma már szinte valamennyi magyarországi kereskedelmi szálláshelyen elfogadják az üdülési utalványt. A csekkek 70 százalékát tavaly szállásdíj-fizetésére használták fel: tavaly 4,28 milliárd forint jutott belőle a szállodáknak, több mint egymilliárd a panzióknak, 600 millió az üdülőházaknak, 500 millió a fizetővendég szolgáltatóknak, és 200 millió pedig a kempingeknek.

Egy kis tank benzinre elég az üdülési csekk
Egy kis tank benzinre elég az üdülési csekk
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.