Negyedszázad után szabadul Ali Agca

Negyvennyolc évesen, ősz hajjal hagyja el - feltehetőleg csütörtökön - az isztambuli börtönt Mehmet Ali Agca, aki a római Szent Péter téren 1981. május 13-án lőtt rá II. János Pál pápára. Tizenkilenc év börtön után, a 2000-es jubileumi évben kapott kegyelemmel tért vissza hazájába, ahol újabb hat évet töltött rács mögött egy 1979-es újságíró-gyilkosság miatt.

"Élni fogok, de nem nősülök meg!" - nyilatkozta Ali Agca, akinek első dolga lesz elhalasztott sorkatonai szolgálatának rendezése, és idős édesanyja meglátogatása, akivel II. János Pál is találkozott. "Jobb lesz, ha nem nyilatkozik, túl sokat tud, veszély fenyegeti!" - állítja a pápa elleni merénylet titkait évtizedek óta kutató Ferdinando Imposimato római ügyész. "Tudomásul vesszük a török bíróság határozatát" - kommentálta a vatikáni szóvivő, Joaquin Navarro-Valls.

Az egész világot bejárta a pápa merénylője szabadulásának a híre: a Szürke Farkasok török terrorszervezet egykori tagja, aki egész felnőttkorát börtönben töltötte, most végre elárulhatná, ki adta kezébe az egyházfőre emelt fegyvert. Három évvel a lengyel pápa megválasztása után, egy délutáni audiencián vette célba Karol Wojtylát, akit élet-halál között szállítottak a Gemelli klinikára. Az akkor 23 éves terroristára egy apáca vetette rá magát. Agca '83-ban a pápával is találkozott: felejthetetlen jelenet volt, amikor Wojtyla fehér ruhában, Agca pulóverben és farmerban ült egymáshoz közel hajolva. A pápa megbocsátott neki, anélkül, hogy Agca elárulta volna, ki volt a megbízója. A török Oral Celik, a "második ember", aki aznap délután szintén ott volt a Szent Péter téren? Esetleg Szergej Ivan Antonov, a bolgár légitársaság és titkosszolgálat római képviselője háttérben a KGB-vel, a CIA, netán az a harmadik fátimai titok rejti az igazságot, amelyre Agca annyit hivatkozott? Az eredménytelen nyomozást lezárták, Agca feltételezett társai rég szabadok, II. János Pál 2002-es szófiai útja során felmentette a bolgár népet, utolsó könyvében pedig azt írta: "Agca lövései a XX. századi erőszakos ideológia utolsó vergődései voltak". Az őt megsebző golyót a pápa a portugáliai Fátimában, Szűz Mária koronájában rejtette el.

A merénylet napján a Szent Péter téren

A Népszabadság római tudósítója is ott volt a Szent Péter téren a merénylet nevezetes délutánján. A májusi napsütésben várta az akkor még fiatal lengyel pápa jövetelét. II. János Pál golyóálló mellény nélkül, fehér színű, nyitott terepjáróval érkezett a térre, és a lassan haladó járműből kihajolva egy szőke kislányt emelt a magasba. Megcsókolta, majd visszaadta szülei karjaiba. Ezt még megvárta Agca, aki a pápához közel álló tömeg harmadik sorából emelte rá fegyverét, és hasba lőtte Wojtylát. A pápa egyetlen jajkiáltás nélkül titkára karjaiba hullott. "Mi ez a zaj"? - kérdeztük a tér közepén, a tömegtől körülzártan. "Biztos díszlövések!" - találgattunk. A háborút megéltek azonban tudták, hogy ez fegyverzaj volt, és az egyre hangosabban kiabáló, majd sírva fakadó tömeg is mást sejtetett. "Gyorsan, menjünk innen, mielőtt lezárnák a teret!" - mondta mellettem valaki. Az emberek futásnak eredtek és velük együtt Agca társai is eltűntek. A rendőrség már csak őt találta a téren, egy apáca vetette rá magát. (S. J.)

Egy nevezetes kép 1983-ból: A pápa a merénylõ cellájába látogatva bocsátott meg Ali Agcának
Egy nevezetes kép 1983-ból: A pápa a merénylõ cellájába látogatva bocsátott meg Ali Agcának
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.