Gyárfás Tamás: 3-0-ból 2-1

Mesterhármasra számított Gyárfás Tamás, a 2012-es Európa-bajnokság pályázati szervezőbizottságának magyar elnöke, de csak két gólt ért el a múlt hét végén. Előbb - Bozóky Imre MLSZ-exelnök, Páncsics Miklós korábbi MLSZ-főtitkár, és még korábbi kiváló válogatott labdarúgó, valamint Bodnár György üzletember társaságában - találkozott Vlatko Markoviccsal, a Horvát Labdarúgó Szövetség elnökével, majd megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden fogadja a szervezőbizottság tagjait, továbbá a mérkőzéseknek - a kandidatúra sikere esetén - otthont adó négy magyar város, Budapest, Debrecen, Győr és Székesfehérvár polgármesterét.

Gyárfás, aki nyomatékkal említette, hogy nem nélkülözheti Bozóky segítségét az Eb-rendezésért zajló küzdelemben ("Nekem teljhatalmat ígértek; ennek alapján úgy döntöttem, butaság volna lemondani a mandátumát vesztett szövetségi elnök tapasztalatairól és nemzetközi kapcsolatairól" - jelentette ki), szerette volna azt is elérni, hogy az Eb-pályázat sikere és az ahhoz szükséges nyugalom érdekében Bozóky és Kisteleki István ligaelnök vasárnap a Nap-kelte adásában, úgymond, kibéküljön. Ám - hiába számított erre Markovic is, aki egy napra tervezte budapesti látogatását, végül azonban Magyarországon töltötte a szombatról vasárnapra virradó éjszakát - Kisteleki tegnap reggel közölte: nem hajlandó egy asztalhoz ülni Bozókyval.

Markovic szombaton a szervezőbizottság "legfontosabb láncszemei egyikének" nevezte Bozókyt, így nyilvánvalóan csalódott másnap, ezzel együtt nem vesztette el derűlátását. "Ismerjük az UEFA mechanizmusait - nyilatkozta lapunknak -, és mivel ebben a térségben semmilyen nagy futballeseményt nem rendeztek még, az európai szövetségnek szinte kötelessége lenne gesztust tenni nekünk. Optimizmusomat az is erősíti, hogy az első körben nem csupán bennmaradtunk a legjobb három pályázó között, hanem szoros második helyezést értünk el."

Kérdés, tisztában van-e azzal, mi (és miért) zajlik Magyarországon, annál is inkább, mert erről lassanként már nekünk sincs fogalmunk...

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.