- A fény Koltai természetes nyelve, éppen úgy, mint a próza Kertész Imréé - írja a világ művészeti kérdésekben is a legtekintélyesebbek közé tartozó lapjában A. O. Scott. Az újság a héten nagyobb interjút is közölt Kertészszel.

A Sorstalanság vizuális szépsége a New York Times szerint egy kicsit nyugtalanító, hiszen a film mégiscsak a holokausztról szól. A megfelelően adagolt borzalom, az eltorzult testek és a kegyetlen közeg mellett is szembeötlik a megvilágítás finomsága, a képek kompozíciója. Kertész gyermekkori élményeinek felidézése azonban semmiképpen sem a történelem helyrehozhatatlan fejezetének esztétizálására irányuló kísérlet. Valami erősebbet és nyugtalanítóbbat képvisel: egy túlélő meggyőződését, hogy az átéltek egyes aspektusaira csak a "gyönyörű" jelző illik. A film borúját a nevetségesség maró érzete szabdalja át - a hagyományos zsidó humor és a nagy birodalmak szomszédságában élő, állandóan ide-oda rángatott kis népekre jellemző száraz fatalizmus ötvözete. Köves Gyuri egyszerre érzi magát zsidónak és magyarnak, s kifigurázza egyik barátját, amikor az a "független" zsidóság lényegét próbálja meghatározni.

A New York Times azt tartja a Sorstalanság legnagyobb érdemének, hogy megmutatja, milyen lehetett a normális valóság részeként elviselni az atrocitásokat - márpedig az utókornak ezt a legnehezebb elképzelnie.