A svéd jegybank 1968-ban alapított közgazdasági emlékdíjat, amelyet a Svéd Tudományos Akadémia a más tudományágakban odaítélt Nobel-díjakhoz hasonló elbírálási szempontok alapján oszt ki. Először 1969-ben hirdettek nyerteseket - a kötet 2004-ig veszi sorra a kitüntetettek életpályáját, tanításait, felfedezéseit, s hatását a közgazdaságtanra, netán más tudományokra. Az egyes fejezetek egységes felépítése miatt könnyen áttekinthetővé és akár összehasonlíthatóvá válik a tudósok tevékenysége.

A kötetet szerkesztő Bekker Zsuzsa bevezetőjében John Stuart Millt, a nagy klasszikus közgazdászt és tudományfilozófust idézi, aki még 1836-ban azt írta: "Egy tudomány definíciója általában nem megelőzi, hanem követi magának a tudománynak a létrejöttét". S valóban, a díjról döntő bizottságnak még ma is szembe kell néznie azzal a kérdéssel, mi is a közgazdaságtan, s voltaképpen milyen jellegű kutatások díjazhatók.

A díjat először átvevő norvég Ragnar Frischben és holland Jan Tinbergenben, valamint a könyvben szereplő utolsó, 2004-es két díjazottban, a szintén norvég Finn Kydlandban és az amerikai Edward Prescottban annyi közös fedezhető fel, hogy a gazdasági növekedés modellezésének gazdaságpolitikai hasznosságára keresték a választ. Általánosságban is elmondható, hogy azok részesültek ebben az elismerésben, akik a kor nagy kérdéseinek megoldásával kísérleteztek. Egyre erősödik az axiomatizálás, a formalizálás és a matematizálás folyamata a tudományon belül. S végül, de nem utolsósorban a közgazdasági gondolkodás centruma áttolódott az Egyesült Államokba, kis túlzással az angliai Cambridge-ből az USA Massachusetts állmának Cambridge városkájába, Boston elővárosába, a Harvard és az MIT székhelyére.

Az ötvenöt díjazott zöme a kitüntetésekor amerikai állampolgár volt, köztük természetesen a játékelmélet, a rendszerépítés kimagasló képviselője, Harsányi János is, aki Budapesten született, s annyi nagy magyar tudóshoz hasonlóan a Fasori Evangélikus Gimnáziumból indult, vagy Milton Friedman, aki az USA-ban születet, de akinek szülei Beregszászról vándoroltak ki a tengerentúlra. Egyebekben pedig hét angol, három norvég, két svéd, s egy-egy francia, német, indiai, holland és szovjet tudós alkotja a díjazottak csoportját.

A Nobel-bizottság az általános egyensúlyelmélet, a makroökonómia, a mikroökonómia, az interdiszciplináris kutatás és a gazdaságelmélet képviselőit díjazta, de megfeledkezett azokról, akik megkérdőjelezik a közgazdaságtan központi értékeit. Befértek viszont a díjazottak közé a határterületek kutatói. Így kerül a figyelem előterébe az intézmények keletkezésének magyarázata, a közösségi döntések gazdaságtana, a jog és a közgazdaságtan kapcsolata, a tranzakciós költségek tana, az emberi döntések pszichológiájával foglalkozó kutatás vagy a kísérleti gazdaságtan.

Bekker Zsuzsa említést tesz azokról, akik nem kaptak Nobel-díjat. Például Piero Sraffa, Joan Robinson, Nicholas Kaldor és John Kenneth Galbraith. Mint a szerkesztő utal rá, a Keynes utáni korszak nagy közgazdászait felsorakoztató Beaud-Dostaler-kötetben megtalálható még Balassa Béla, Bródy András, Kornai János, Fellner Vilmos, Katona György és Scitovsky Tibor neve is. Jó, hogy velük is találkozunk a Nobel-díjasokat bemutató ragyogó összeállításban.