Ha minden titokban marad, amit az állam titkosít, akkor védtelenek leszünk a titkosító hatalommal szemben. Ahhoz, hogy kiderüljön, mi mindent titkosítanak, amiről tudnunk kellene, időnként egy-egy titoknak ki kell pattannia. Ez az a lehetőség, ami a titkosítási joggal való visszaélést legalább egy kicsit kockázatossá teszi, s a titkosítók gátlástalanságát visszafoghatja.

Ezért a jótékony kockázatért valakinek kockáztatnia kell, valakinek valamilyen jogszabályt meg kell szegnie. Ez a kockázat akkor arányos, ha az "elkövetőnek" esélye van rá, hogy ismeretlen maradjon. Akkor van rá esélye, ha 1. nem az újságírót tekintik elkövetőnek, hiszen az ő személye eleve és szükségképpen nyilvános; 2. a nyilvánosság embereit nem lehet informátoraik kiszolgáltatására kötelezni.

Egy tisztességes jogrendben ez így van. Mert ha másképp van, akkor a nyilvánosság emberei nem vehetnek rá senkit jó lélekkel arra, hogy hozzájuttassa őket olyan információkhoz, amelyeket titkosítottak ugyan, de amelyek meggyőződésük szerint a közre tartoznak. Akkor a nyilvánosság emberei nem állhatnak jó lélekkel azok rendelkezésére, akik hivatalból ismernek olyan titkokat, melyeket meggyőződésük szerint el kell juttatni a nyilvánossághoz.

Magyarországon minden másképp van. Az újságíró az első számú bűnös és üldözött. De nem következetesen, hanem önkényesen. Ha a Népszava vagy a Heti Világgazdaság újságírójáról, Csík Ritáról vagy Rádi Antóniáról van szó, akkor igen, ha a Magyar Nemzetéről ("a Mucuska-ügyről"), akkor nem. A hatóság dönti el, melyikünk a Jupiter, melyikünk a kis ökör.

Magyarországon ezután is minden másképp marad - ha a törvényhozók olyanok maradnak, amilyenek most. Legalább kétharmaduknak egyet kellene érteni abban, hogy ne legyen mindenki köteles titokban tartani azt a minősített adatot, amelyet megismert (még akkor is, ha nem is tudja, ha nem is tudhatja, hogy minősített!), hanem csak az a közszolga, aki azokat hivatalból megismerheti, és akinek hivatali kötelessége az állam titkainak őrzése.

A törvényhozók többsége azonban az ellenkezőjét gondolja. A kormány decemberben beterjesztette a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslatot. Ebben a régi szabályozás néhány irracionális elemét kiiktatták, de ezt nem. Az ellenzék a törvényjavaslatot általánosságban támogatja, egy-két elemét kifogásolja, de ezt nem.

Tiltakozik a Nyilvánosság Klub, a MÚOSZ, mi és kollégáink, de a parlamenti pártok közül egyedül az SZDSZ. Ők adtak ki ezzel kapcsolatban nyilatkozatot, és az ő vezérszónokuk, Gulyás József tiltakozott egyedül az ellen, hogy a feladatukat teljesítő kollégáinkat hatóságilag üldözzék: "Az SZDSZ számára továbbra is elfogadhatatlan, hogy újságírók ellen folyjon büntetőeljárás, akik adott esetben tudtukon kívül hoznak nyilvánosságra olyan információkat, amelyek esetlegesen államtitkot tartalmaztak."

Természetesen vannak titkok, amelyeket tisztességes állampolgár nem sért meg, és amelyeknek a megsértésében nem segédkezik. Mondjuk, egy biztonsági rendszer adataitól a köz nem lesz okosabb, viszont a biztonsága gyöngül, az adatcsere költsége pedig a köz kára. De például az, hogy Horn Gyula milyen merényletre szövetkezik a Duna ellen szlovák tettestársaival, vagy hogy az illetékes ügyész milyen vizsgálatokat tart indokoltnak Debrecen polgármesterével kapcsolatban - ezek olyan titkok, melyeknek nem a pandúrjai, hanem a rablói szolgálják a közt.