Az akció célja az volt, hogy vita kezdődjék a hazai drogjogszabályok dekriminalizációs irányú megváltoztatásáról, valamint hogy felhívja a figyelmet a rendőri diszkórazziák ügyére. Az első önfeljelentők elleni eljárások 2005 végén értek bírói szakaszba: 2006. január 9-én, hétfőn pedig sor kerül majd az első önfeljelentő ügyének tárgyalására is.

Hazánkban a drogfogyasztást a törvény két évig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni, igaz, a fogyasztás vagy droghasználat így, kimondva nem szerepel a törvényben, a fogyasztókat lebukás esetén "megszerzés" vagy "tartás" miatt vonják felelősségre. Az is igaz, hogy az 1993-ban bevezetett, 1999-ben gyakorlatilag eltörölt, majd 2003-ban visszaállított elterelés jogintézménye révén a fogyasztók a büntetést hat hónapos felvilágosító tanfolyamra vagy gyógykezelésre válthatják, de azért a két év börtön - mint a szimpla droghasználatért kiszabható maximális büntetés - nem elhanyagolható. Hatályos büntető törvénykönyvünk azonos vagy enyhébb büntetési tételeket rendel például olyan bűncselekmények alapeseteire, mint a könnyű testi sértés, a rágalmazás, az ittas járművezetés, a szeméremsértés, a garázdaság, az adócsalás, a méreggel való visszaélés vagy a hivatalos eljárásban való bántalmazás - és a sor hoszszasan lenne folytatható. A droghasználat, szemben a felsorolt példákkal és szemben a legtöbb, Btk.-ban szereplő tényállással, úgynevezett áldozat nélküli bűncselekmény. Az állam azért bünteti a kábítószer csekély mennyiségű, saját használatot célzó megszerzését, mert a vélelem szerint a droggal való ilyetén foglalkozás is sérti a közegészséget - legyen ez utóbbi bármilyen bizonytalan fogalom is. A közegészséget ugyanakkor ma alkalmazott logikánk szerint nem sérti a dohánytermékek és az alkohol árusítása, hogy a fogyasztásukról ne is beszéljünk. Az alkohollal szemben különösen toleránsak vagyunk: nemcsak kevés szót ejtünk a hazai, közel egymillió problémás alkoholfogyasztóról, hanem elnézzük azt is, hogy szeszgyártó és -forgalmazó cégek hatalmas összegeket költsenek a televízióban folyó reklámra: tömény alkohol esetében legfeljebb szemérmesen műsortámogatásnak hívjuk azt, ami valójában kőkemény reklám.

Mindeközben azonban azokat, akik tiltott szerekhez nyúlnak, börtönnel fenyegetjük, ráadásul úgy, hogy szemben a legtöbb európai ország gyakorlatával hazánkban az illegális drogok között a jogalkotó nem tartotta szükségét a veszélyesség szerinti rangsorolásnak vagy bármilyen osztályozásnak. Ami tilos, az azonos fokban veszélyes is, gondolhatja a törvényolvasó polgár, és e meggyőződését csak megerősíti az Alkotmánybíróság e szellemben hozott tavalyelőtti határozata is.

A helyzet ugyanakkor, állítom, nem ilyen egyszerű. A nemzetközi és a hazai statisztikák szerint ugyanis a valaha drogot fogyasztók elenyésző töredéke válik függővé vagy problémás használóvá. Azoknak, akik időnként tiltott szerhez nyúlnak, legtöbbször semmilyen problémájuk nem származik a droghasználatból. Egy olyan országban persze, amelyik az alkoholra szocializálódott, ezt nehéz elfogadni, de ettől még tény marad, hogy szép lassan felnőnek generációk, melyek tagjai sokszor nem fogadják el a tiltott és nem tiltott szerek közé húzott határvonalakat, és bizony kisebb-nagyobb rendszerességgel például füvet szívnak. Vajon helyes-e, hogy az állam adóforintjainkat akkor is a drogfogyasztók üldözésére fordítja, ha ezek a fogyasztók minden tekintetben a társadalom hasznos és felelősségteljes tagjai? Kell-e és egyáltalán lehet-e bármilyen mérlegelés nélkül, egy egyre inkább megkérdőjezhető vélelem alapján (ti.: amely szer tiltott, az egyben oly veszélyes is, hogy jogosan fenyegetjük börtönnel a használóit) ezeket az embereket üldözni? A jelenlegi gyakorlat szerint a válasz egyértelműen igen, de talán létezhet más megoldás is, mégpedig olyan, melyet nem a nálunk liberálisabb drogpolitikát alkalmazó államok gyakorlata, hanem saját büntető törvénykönyvünk kínál.

Jelenlegi Btk.-nk szerint ugyanis "bűncselekmény az a szándékosan ... elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli". A második fordulatot egyszerűen rövidre lehet zárni: valóban, a csekély mennyiségű drog megszerzése szerepel a Btk.-ban. De mi a helyzet a társadalomra veszélyességgel? Vajon mennyire veszélyes a társadalomra az a polgár, aki a fárasztó munkanapot lakása magányában nem egy pofa sörrel, hanem egy füves cigarettával piheni ki? Mi a helyzet azzal, aki nem kívánja a pénzét a feketegazdaságot erősítve a dílernél elkölteni, hanem mondjuk szigorúan saját felhasználásra otthon, biztonságos körülmények között nevelget egy kenderpalántát? És az, aki a szilveszterestét nem alkoholt fogyasztva, hanem mondjuk egy extasy-tablettát bevéve táncolta át? Állítom, hogy komolyan véve a demokratikus büntetőjogi alapelveket, a droghasználók elleni eljárásokban nem szabadna minden esetben mérlegelés nélkül arra a megállapításra jutni, hogy a fenti cselekmények mindig oly mértékben veszélyesek a társadalomra, hogy azokat büntetni kell. Igen ám, de ki lenne az, aki e mérlegelést megtenné? Egy, a hazainál a nyomozóhatóságoknak nagyobb diszkrecionális jogkört biztosító rendszerben akár a rendőr, akár az ügyész. Jelenleg azonban Magyarországon elsősorban az ügyben ítélkező bírónak lenne ilyen lehetősége.

Az aktuális hazai helyzetben azonban, amikor a drogfogyasztók büntethetőségéről kizárólag a "beteg vagy bűnöző" paradigmarendszerben lehet vitázni, talán kevés az esély arra, hogy egy bíró arra a megállapításra jut: a vádlott drogfogyasztási cselekménye nemcsak hogy csekély fokban, hanem egyáltalán nem veszélyes a társadalomra. A Kendermagosok mozgalma, melyhez a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet nyújt jogi segítséget, pontosan ezért fontos. Hosszú távon ugyanis talán képes lesz arra, hogy megmutassa: bizony, élnek köztünk nagy tömegben olyanok, akik minden szempontból hasznos és felelősségteljes tagjai a polgárok közösségének, de nem akarják vagy nem tudják magukat kizárólag a hivatalosan kijelölt tudatmódosító szerekkel bódítani. Az első olyan bíró, aki egy ilyen polgárt a tárgylóteremben felment majd azért, mert cselekményét nem érzi veszélyesnek a közre, nem csak nekik, hanem az egész magyar társadalomnak nagy szolgálatot fog tenni - innen ugyanis már nem lesz messze az az állapot, amikor a rendőrök kizárólag a valóban veszélyes jelenségekre tudják majd erejüket koncentrálni: ez pedig csak javíthatja mindannyiunk biztonságát.

A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet elnöke