Félig felújított vasútvonal
Úgy látszik, érdemes volt a vasiaknak és a zalaiaknak azt követelni, hogy újítsák fel a Körmend és Zalalövő közötti vasúti pályát. A munkálatok végeztével hétfőn megindulhat a forgalom a 23 kilométeres szakaszon, ahol a felújítás idején hat hónapig vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat.
Danka Lajos, a MÁV Zrt. szombathelyi területi képviseletének vezetője lapunknak elmondta: a felújítás tanúsítja, hogy - egyes vélekedések ellenére - a vasúttársaság nem akarta felszámolni a fővonalat. Hozzátette: a legszükségesebb munkálatokat már elvégezték. Eddig félszáz talpfa cseréjére, a vágányszabályozásra, a pálya akadálymentesítésére, a műtárgyak átvizsgálására és új jelzőrendszerek telepítésére volt lehetőségük. A munkálatokat tavasszal folytatják, s ezekkel együtt a MÁV összességében 91 millió forintot fordít a teljes felújításra. A 23 kilométeres szakasznak akkor lesz nagyobb jelentősége, ha majd középtávon alkalmassá teszik a teherforgalomra is. Az igazgató szerint az újabb fejlesztés révén alternatívája nyílik a jelenlegi északi-déli forgalomnak Szlovákiától az Adriáig. A költségekhez a remények szerint igénybe lehet majd venni uniós forrásokat.
Az utasok nemcsak a nosztalgia miatt, hanem azért is örülnek a visszaállított vasútnak, mert megszűnik a többszöri átszállás kényszere azoknak, akik az Őrségből szándékoznak távolabbra utazni, vagy a szlovén határtól akarnak Szombathelyre érkezni. A vonatpótló autóbuszokra ugyanis Zalalövőn kellett felülni, majd Körmenden leszállni, hogy újra vonaton mehessenek tovább Szombathelyre. Kellemetlenséget jelentett az is, hogy a buszokra nem fért fel sem a babakocsi, sem a kerékpár.
Bebes István fideszes országgyűlési képviselő, Körmend polgármestere - bár örömmel nyugtázta a forgalom visszaállítását - elégedetlenségének is hangot adott. Szerinte szomorú, hogy a sajtó segítségével tudták csak ráirányítani a figyelmet a vonal felújítására. Bírálta a munkálatok téli végzését is, mondván, hogy majd a nyáron derül ki, maradtak-e minőségi hibák. Hozzátette: közérdek az infrastruktúra működtetése, mivel az a térség gazdasági fellendülésének alapja lehet. Ezt erősítette meg Kozma János, Zalalövő polgármestere is, aki szeretné, ha a teherforgalom is megindulna a vonalon, hiszen ezáltal csökkenhetne az óriási mértékű kamionforgalom a
86-os főútvonalon. Reményei szerint Zalalövő vasúti csomóponttá is fejlődhet, ami jól szolgálná a kistérség gazdaságát.