Drót nélküli kockázatok
A Wi-Fi, a helyi vezeték nélküli hálózatot megvalósító adatátviteli eszközök márkaneve, a hangtechnikából ismert HIFI rövidítés informatikai párja, melynek alapját egy körsugárzó antennával rendelkező adó jelenti. Ilyen technológiával például egy családi ház bármely részéből is lehet csatlakozni a világhálóra, holott az épületbe csak egy helyen "jön" az internetet jelentő telefonvonal vagy kábeltévé.
Egy ilyen hálózathoz nincs szükség óriási adóvevőkre. Egy átlagos Wi-Fi-eszköz mintegy 100 milliwattos teljesítménnyel sugároz, ami a mobiltelefonok 3-5 ezer milliwattjához képest elenyésző - óriási hátránya azonban, hogy optikai rálátás kell az adótoronyra. Mivel azonban egy adótorony (amely természetesen fogad is jeleket) hatótávolsága 100 méter körüli, szabadban pedig akár több száz méter is lehet, érdemes figyelni rá, kiket is engedünk a saját adótornyunk közelébe, vagyis kik férhetnek hozzá a hálózatunkhoz.
Első megoldásként találták ki erre az úgynevezett WEP-szabványt (Wired Equivalency Protocol), ami a torony és a számítógép közti kommunikációt titkosította. Ezt azonban aránylag könynyen meg lehetett fejteni, ezért egyre többen térnek át a WPA-ra (Wi-Fi Protected Area, Wi-Fi védett terület), ami hasonló elven működik ugyan, de sokkal kevésbé törhető.
Azaz hiába használjuk ezt a titkosítási formát hálózatunkban, elképzelhető, hogy egy idegen ennek ellenére rá tud csatlakozni - és a mi költségünkre tud internetezni. Sőt akár a hálózatra kapcsolt számítógépekhez is hozzáférhet.
Ennek megelőzésére a legbiztosabb megoldás az, amikor az üzemeltető az adótornyán beállítja, hogy mely gépek férhetnek hozzá a hálózathoz. Ehhez a legegyszerűbb megoldás a gépek hálózati kártyájának egy speciális, 16-os számrendszerben írt, 12 jegyből álló egyedi azonosítója (úgynevezett MAC-címe), amely minden esetben biztosan különböző. Amelyik cím tehát nincs a helyi adatbázisban, az nem férhet hozzá a hálózathoz.
Leginkább egyébként azért érdemes csatlakozni egy ilyen hálózathoz kívülről, mert egy átlagos Wi-Fi-kapcsolat sebessége a jelenlegi ADSL-eknek a többszöröse (ADSL-lel jelenleg maximum 4096 kbps le- és 512 kbps feltöltési sebesség, míg Wi-Fi-vel ez általában 11-55 megabit/másodperc). Azaz úgy lehet nagy sávszélességen hozzáférni a világhálóhoz, hogy közben esetleg egy fillért nem kell fizetni.
Informatikai eszközparkban nálunk fejlettebb országokban például külön hobbinak, sportnak számít olyan, közterületről elkérhető Wi-Fi-hálózatokat találni, amelyek nincsenek védve, tehát bárki szabadon hozzájuk férhet.
Hazánkban azonban mindez még csak a távoli jövő. Míg az Egyesült Államokban például világvárosok vetélkednek azért, hogy melyiküknek sikerül a teljes területi lefedettséget kiépítenie a határain belül, Dél-Koreában pedig szinte minden háznak saját adótornya van, addig Budapesten az év eleji adatok szerint alig valamivel több mint 300 hozzáférési pont található. Ráadásul, amíg mind a két előbb említett országban a hozzáférések döntő többsége ingyenes, addig hazánkban ez pont a fordítottja: a fővárosban több mint kétszáz fizetős és alig száz ingyenes, országosan pedig majdnem ötszáz pont fizetős és csak 230 használható szabadon.
szamosp@inf.elte.hu
