Bár Angliával szemben Magyarországon nem fűződik olyan hiedelem az ünnephez, hogy a vízkereszt után feldíszítve hagyott fa szerencsétlenséget hoz, a karácsonyfákat ez idő tájt mégis kiteszik a lakásból. A vízkereszt, korábban szentkereszt a római egyház Epiphania Domini - az Úr megjelenése - nevű ünnepének magyar megfelelője. Az ünnep először a III. században tűnt fel a keleti egyházban. Később nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztusnak a Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, és hozzáillesztette a Jézus csodájáról - a víz borrá változtatásáról - való megemlékezést, azt tanítva, hogy e három esemény Jézus istenségének első megnyilvánulása - olvasható a Magyar néprajzi lexikonban. Vízkereszt az ünnepi keresztelések napja. A katolikus egyház szokása szerint tömjént és vizet szentelnek ezen a napon. A templomban megszentelt vízből, amelynek a nép különös hatást tulajdonított, minden család vitt haza. Az 1499-es boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz használ a dögvész, a méreg ellen, sőt a béka és a mérges férgek ellen is, és ha igazi pap szenteli, egész évben nem romlik meg. A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. A plébános ezen a napon kezdte el hívei látogatását. Megszentelte a házat, számba vette a házbelieket, majd beszedte a lélekpénzt. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender.

A keleti egyházban a Jézus érintésétől "megszentült" Jordán emlékezetére a folyók megkeresztelése is szokásos volt. A görög, bolgár és a szerb papok körmenet élén vonultak a folyók partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe, amit aztán edzett hívek halásztak ki.

Vízkeresztkor hagyományosan a báli szezon is elkezdődik.