Az az újság, amelyet ugyan megszerkesztenek, megírnak, összeraknak, megkorrigálnak, illusztrálnak, de késve nyomják ki: nem újság. Másnapos.

A nyomda része a hírlapnak. Tegnaptól tehát megváltunk egy részünktől: attól a nyomdától, amely két emberöltőn át készítette a Szabad Népet és - 1956 októberétől - a Népszabadságot. Először a Blaha Lujza téri volt sajtószékház pincéjében lévő régi gépeken - sokak szerint az volt az igazi! -, majd az Árpád hídnál 1980-ra felépült ofszet-soron, ekkor újult meg formailag teljesen az '56 utáni pártlap, később még újabb masinákon a Jászberényi úton.

Szerkesztőség és nyomda: ikertestvérek. Nem lehetnek meg egymás nélkül. Egymásra vannak utalva. Ki vannak szolgáltatva egymásnak. Bár, ami azt illeti, a nyomda kicsit jobban a szerkesztőségnek. Az örök dilemma: hogyan lehet egy alapjában bohémlelkű, alkotó társaságot összeilleszteni egy technológiai folyamattal? Hiszen kézirat nem születhet csak úgy! Persze a lapzárta parancsszó, na de akkor is!

Márpedig, ha csúszik a kézirat, az oldal, a lap, akkor egyetlen mentsvár marad, a nyomda, abban mindig bízhat az ember. Hogy amit megcsinált, végül is elnyeri végső formáját, az olvasó kezébe kerül időben. Festékes papírból újság lesz. Ezt a boldog-boldogtalan házasságot köszönjük meg most a Szikra nyomdának, amelynek munkatársai annyi évtizeden át kiszolgálták a Népszabadságot.

A nyomdaváltásról az olvasó csak ezekből a sorokból értesülhet. Formailag alig változik meg a lap, bár talán egyet mégis meg kell említenünk. Hétfőtől a Népszabadság minden oldala színes lesz, és - megragadva ezt az alkalmat - néhány tipográfiai változtatásra is elszántuk magunkat.

Sokszor elkényeztettek bennünket a Szikra nyomdászai, amikor a mi csúszásainkat korrigálták. Bízunk benne, hogy az új nyomdánkkal is jó lesz majd a kapcsolatunk.

Dolgunk akkor végezzük jól, ha az olvasó az egészből nem vesz észre semmit. A lényeg ugyanis változatlan: az olvasóra a jövőben sem szeretnénk rátukmálni másodlagos frissességű halat...