Hát persze, az osztogatói - mivel nem tudtak bejutni a lépcsőházba, az ajtó melletti doboz meg már tele a korábban odarakott hasonló reklámanyagokkal - ezen a módon szabadultak meg a rájuk bízott küldeménytől, amiért vajmi kevesen hajolnak le. Sokunk láthatott hasonlót, hiszen a város, az ország tele az ilyen értelmetlenül elszórt propagandalapokkal. Mert reklámozni kell! Mindegy, hogy milyen módon, milyen hatékonysággal és főleg milyen áron! Mármint, hogy mekkora környezeti kár, mennyi fölöslegesen kivágott faanyag révén! Merthogy e pazarlás árát velünk, vásárlókkal a termelő cégek mindenképpen megfizettetik, az egyszer biztos!

De vajon szükség van-e erre? Nem hiszem ugyanis, hogy az úton-útfélen, kéretlenül a kezünkbe nyomott, s majdhogynem reflexszerűen a felénk nyúló kézből átvett, valamit hirdető cédulát a többség egyáltalán megnézi. A legtöbben, anélkül, hogy egy pillantást is vetnének rá, a következő kukába hajítják. Úgyszintén kevés hasznosulását érzem a cégek, intézmények, sőt civil szervezetek önpolírozását szolgálni hivatott, egyre szaporodó, és év vége táján hullámszerűen áradó, nehéz papírra nyomott, színes, "szagos" kiadványoknak. Akármilyen sokba került is előállításuk, ezek is nyomban "iktatásra" kerülnek.

E roppant fontos nyomtatványok felelősei azonban kipipálták a rájuk rótt penzumot, a költségek valamilyen rubrikában elszámolást nyertek, első látásra mindenki jól járt. Első látásra...