Ez eddig így teljesen rendben van, ez a Fidesz-fősodor, jóllehet - mint később Petschnig Mária Zita egy kérdés kapcsán megjegyezte - a párt honlapján Matolcsy név alatt a találatok száma nulla.

Matolcsy szerint a torz gazdaság- és társadalomszerkezet gyökerét a politikai váltógazdaságban vélte megtalálni, amely valójában kétéves ciklusokkal működik. Az igazság pillanata pedig elkerülhetetlenül eljön, a forint összeomlásának formájában, amit ő úgy 2010-re datál. A terem némileg apatikusan figyelt, izgalomra semmi ok, eddig még csak az ismert panelek, bár az apokalipszis eljövetelét pártjánál mintha kissé későbbre tenné az előadó.

Ami új, az a "hacsak"... Hacsak a magyar politikai elit el nem ismeri, hogy ismét rendszerváltásra van szükség. Hiszen ez a gazdaság most a leglassabban fejlődik a feltörekvő gazdaságok között, holott a legtöbb tőkét vonja be, a társadalom kétharmada lefelé tartó pályán van - hogy ez miként lehet meredeken emelkedő reálbér mellett, arról nem esett szó -, míg a hatalmat egy szűk elit tartja a markában. Tegyük hozzá, Matolcsy itt mintha általában a politikusokról beszélt volna, színeket nem villantott fel.

És a teremben szinte hallani a békegalamb szárnyának suhogását: az ország csak akkor menthető meg, ha a tavaszi választások után a nyertes párt az ország egészét érintő döntéseket átadja egy társadalmi gazdasági tanács kezébe. És ezzel megtörténik a második rendszerváltás. Horn Gyulának - ha eljut hozzá a javaslat - valószínűleg könnybe lábad a szeme, visszaemlékezve a szocik 1994-es kísérletére. Amikor - egyébként kétharmados többség birtokában - a kormányzó erők addig próbáltak közmegegyezni, amíg mentőövként már a Bokros-csomag haváriaintézkedései maradtak.

De most talán mégis másképp lenne, a verebek átülnének a galambokhoz, az egész pályás letámadást felváltaná az egész pályás közmegegyezés (copy right Hetényi István). Leülnének egymással munkaadók és munkavállalók tisztes számú érdekképviseletei, a magyar rinocérosztenyésztők egyesülete, a hívő diabeteszesek köre, a Magnum Regnum Sportegyesületről nem is beszélve (ők már legalább azt tudják, hogy milyen legyen a közrádió), az APEH Üldözötteinek Szövetsége, a kamarák, a nőegyletek és a férfiklubok, valamint a búr a búr a búrkalappal, és megállapodnának azokról a lépésekről, amelyek az euró 2009-es bevezetéséhez szükségesek. Az előadó szerint egyedül ezzel kerülhető el a spekulációs forintválság.

Petschnig Mária Zita ezek után kis csalódottsággal kérdez, hiszen ő azért jött volna ide, hogy megtudja, mit is tenne a Fidesz a gazdaságban, ha a következő választásokon ő kapná kezébe a kormányrudat. Matolcsy megnyugtatja, nem véletlenül nem beszélt gazdaságpolitikáról, hiszen ez egyelőre nincs. Most meghallgatják a népet, és majd ennek alapján határozzák meg a tennivalókat (Szervusz, nép - kiáltotta Fülig Jimmy. Szervusz, király - válaszolta a nép. In P. Howard: Piszkos Fred, a kapitány). Az ötlet feltehetően annyira megrökönyítette a hallgatóságot, hogy e sorok írójának is csak később jutott eszébe az az amerikai felmérés - hol készült volna másutt -, hogy mit tartanak a közgazdászok és mit a "nép" az ország gondjának. A kettő homlokegyenest más volt.

Ez itt azonban nem Amerika, ezt majd bebizonyítjuk. Mert mi olyan ország vagyunk, ahol egyszerre lehet radikálisan csökkenteni az adókat és járulékokat, valamint az állam adósságát, ugyanakkor több közpénz jut az egészségügyre, az oktatásra, az önkormányzatokra, a családokra, a kis- és közepes vállalkozásokra, az útépítésekre, ahol teljes a foglalkoztatottság, miközben meredeken nőnek a bérek. Arról már nem is beszélve, amit Matolcsy a gazdasági egyensúly szintén fontos feltételének tart, hogy annyi tőkét ruházzanak be külföldön a - közpénzből támogatott - magyar vállalkozók, mint amennyit a külföldiek ide behoznak.

Pontosabban ilyen ország leszünk, ha az "emberek" a változásra szavaznak. Ha meg nem, az az emberek baja. Különben is, ha a Fidesz jut majd hatalomra, akkor nem ők, hanem a közmegegyezéssel választott TGT kormányozza majd a IV. köztársaságot, amelynek kikiáltása is esedékes már. Hogy a külföldi befektetők is örülnének-e egy újabb rendszerváltásnak és egy újabb köztársaság kikiáltásának, arról azért Lengyel László, a Pénzügykutató elnöke is megeresztett egy aggodalmaskodó félmondatot.

A szomorú az egészben az, hogy akár még igaza is lehet a volt gazdasági miniszternek, aki egyébként az "egész pályás letámadás"-t elsőként alkalmazta a politikára. Ebből a helyzetből, amibe a két nagy párt - némi külső, például nemzeti bankos segédlettel - belehajszolta magát és az országot, közmegegyezés nélkül nehéz lesz kilábalni. Mutatja ezt számos ország példája is, a spanyolok legendás Moncloa-paktuma mellett az íreké, vagy még korábban az osztrákoké. Ezek a közmegegyezések arról szóltak, hogy melyek az állam minimumfeladatai, és melyek azok, amelyek a jövőben az egyénre hárulnak. Nálunk azonban egyelőre csak a várakozásokat felkorbácsoló fékevesztett ígérgetés folyik.

És persze kérdés az is, hogy strigákkal, hazaárulókkal, országukat elveszejtő, népüket zsellérré és bérmunkásokká züllesztő (copy right Kövér László), luxusprofitot bezsebelő luxusbaloldaliakkal megköthető-e egy ilyen megállapodás. Mármint abban az esetben, ha a "vér színére" (copy right Orbán Viktor) szavazna az ország többsége. Mert ha a narancs színe győzne, a kérdés felesleges. Hiszen az ő szavuk úgyis a nép szava lenne.