Istenünk! Könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek - ezt a magyar katolikus püspöki kar írta pár napja, az engesztelő imaévet meghirdető körlevelében.

Gyurcsány Ferenc utóbb bocsánatot kért a vallási érzékenységet sértő kijelentése miatt; a püspöki kartól aligha várható, hogy bocsánatot kérjen a megsértett ateistáktól. Nincs is rá szükség. A kormányon lévő politikusok nem csupán saját választóiknak, hanem az egész országnak tartoznak elszámolással, a katolikus püspököknek viszont nem kötelességük a teljes magyar társadalom képviseletében fellépni.

Csak az nem világos, hogy akkor miért lépnek fel mégis. Ha meg fellépnek, akkor miért tesznek úgy, mintha kizárólag a katolikusokon múlna a nemzet megújulása.

Mert az engesztelő imaévnek ez a megvallott célja: a magyarság lelki megújítása.

A püspöki kar értékelését olvasva az a benyomásunk támadhat, hogy ennyire rossz még sosem volt nekünk. Hisz "nemzetünk nagyon nagy bajban van", ránk telepszik a múlt "tragédiáinak és kudarcainak sorozata", a Kádár-korszakban uralkodó bizalmatlanság, keserűség és félelem után "ma is hordozzuk népünk életének lelki sebeit", a jövőtlen gondolkodás miatt "népesedési összeomlásnak nézünk elébe". Röviden: az egyház a totális válságba süppedő, depresszióval borított ország vízióját vetíti elénk.

A körlevél túlságosan hosszú ahhoz, hogy adós maradhasson alapvető kérdések tisztázásával. Mégis adós marad. Az engesztelő imaévet a nándorfehérvári diadal és az ötvenhatos forradalom jubileuma alkalmából hirdették meg, de ez legfeljebb csak apropónak jó. Mi történt, ami a püspöki kart ilyen súlyos megszólalásra késztette? Egy évvel ezelőtt más volt a helyzet Magyarországon? Vagy öt éve? Ha igen, akkor mi változott? Ha nem, akkor miért éppen most telt be a pohár?

Ugyanígy az sem tiszta, milyen módon akar hozzájárulni az egyház egy boldogabb világ megteremtéséhez. Kicsit soványnak tűnik, hogy "imádkozzunk hát ebben az évben egyénileg és közösségileg is a magyarság lelki megújulásáért". A katolikusoknak bizonyára elég annyi, hogy kegyelemért és könyörületért imádkoznak. De mi van azokkal, akik nem a katolikusok Istenében hisznek? És azokkal, akik egyáltalán nem hisznek semmiféle istenben?

Parlamenti választások évében vagyunk. A püspöki kar próbált olyan körlevelet alkotni, ami nem foglalkozik a kormánnyal folytatott költségvetési huzakodással, messze túlmutat a pártpolitikán. A szöveg azonban annyiféle kérdést vet fel és annyiféle értelmezési lehetőséget kínál, hogy erről a kísérletről a legjobb indulattal is csak annyit mondhatunk: talán legközelebb.