Üzenete persze az új elnök mostani kinevezésének lett. Gyurcsányék például a jelek szerint pár hónappal a választások előtt egyáltalán nem úgy gondolják, hogy a gyors reformok pillanatát élnénk, inkább az intézményrendszer kézben tartása a fontos. Ez még érthető is a részükről. Nem kevésbé fontos a másik üzenet sem, legalábbis az MSZP-n belül. A most megtalált hivatalvezető személye ugyanis egyértelműen arra utal, hogy Gyurcsány és az orra alá pár hónappal ezelőtt még meglehetősen sok borsot törő baloldali népi áramlat kiegyezett bizonyos kisebbségi ügyekben. Ez mindenképpen lényeges lehet abban, hogy a koalíciós sereg zavar nélkül álljon fel választási hadrendbe.

Komlós Attila esetében tudniillik nem lehet vitás, hogy a királycsináló a szocialista baloldal volt. Nincs ezzel baj, ez így szokott menni nálunk a HTMH esetében: az első ember szinte mindig politikai alkuk eredményeként foglalhatta el posztját. E tekintetben a helyzet még jobb is, mint korábban, mivel az elmúlt másfél évtizedben többnyire a határon túli magyar vezetőknek volt döntő szavuk a kiválasztásukban. Komlós legalább hazai alkuk terméke. Ez sem szép dolog persze, de legalább a magyar adófizetők szempontjából produktívabb.

Ha maliciózusnak hat is esetleg az utóbbi megjegyzés, nincs abban semmi ilyesmi. Csak a puszta ténymegállapítás. Arról van szó ugyanis, hogy a HTMH jó ideje már folyamatos szerepzavarban van. A rendszerváltás hajnalán az intézmény a trianoni trauma utókezelésére jött létre; a hőskorban a jogfosztott magyar közösségek kulturális identitásának őrzéséhez, olykor fizikai megmaradásának segítéséhez nyújtott támogatást. Érdemei elvitathatatlanok. Csakhogy közben változtak az idők, a jogállamiság a régióban szilárdult, a határon túliak helyzete pedig szinte mindenütt lényegesen javult. A HTMH pedig maradt olyannak, amilyennek kitalálták. Sőt rosszabb lett: közösségépítő figyelme lankadt, pártfinanszírozási buzgalma viszont erősödött. Közrejátszik ebben, hogy az ott dolgozó tisztségviselők nagy hányada valamelyik kisebbségi szervezet vagy határon túli politikus ajánlásával került a posztjára. Így aztán olyan benyomás keletkezik: ők sem, de maga a hivatal sem képesek eldönteni, hogy valakinek a meghosszabbított karjaként kell-e működniük vagy csak egyszerű magyar közszolgaként.

Ez is oka lehet, hogy időről időre zavaros botrányok pattannak ki, egzotikus kémtörténetek kelnek lábra a HTMH-ról - mint legutóbb az úgynevezett Mucuska-ügy. Ezek mögött aztán vagy van valami vagy nincs - soha nem derült ki semmi még egzakt módon a közvélemény számára. Nyilván nem is fog. Egy dolog azonban világos: külföldi kémszolgálatokra gyanakodni regényes dolog; a határon túli kisebbségi pártok befolyásolási kísérleteire gondolni viszont teljesen kézenfekvő. Egy jövendő reformnak ezért feltétlenül ki kellene majd terjednie a HTMH személyzeti politikájára: ez a hivatal ugyanis alighanem az egyetlen olyan hely az anyaországi közigazgatásban, ahol a határon túliaknak nem volna szabad túlsúlyos szerepet vállalniuk; inkább szinte semmilyet sem. Már csak a látszatok elkerülése végett is.

Ez persze csak kicsinyke hányada annak, amiben a HTMH reformra szorulna. Hogy nem jól végzi a dolgát a hivatal, azt leginkább a magyar-magyar viszony mai helyzete mutatja. Hiszen a HTMH nem volt képes semmit sem tenni a kettős állampolgárság kapcsán kialakult válság elhárításáért, a hisztériák lecsillapításáért, és ma is tétlenül nézi a krízis mélyülését. Képtelen moderálni, közvetíteni, mederbe terelni, alternatívákat felmutatni.

Sokan gondolják nyilván úgy, hogy az új kormánynak - legyen ez bármilyen színű is - szembesülnie kell majd a kisebbségtámogatási rendszer nyomasztó anomáliáival. A mai szisztéma a Trianon-szindróma terméke, és ez bizony anakronizmus a határok nélküli Európa felé tartó környezetben. Előbb-utóbb nyilván valami másra lesz szükség; talán mindenkinek jobb volna előbb, mintsem utóbb. A választópolgároknak mindenképpen.