Meggyilkoltak egy négygyermekes asszonyt

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 18 éves fiatalembert, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy december 30-án, pénteken hajnalban több késszúrással meggyilkolt egy 29 éves, négygyermekes fiatalasszonyt a Hajdú-Bihar megyei Derecskén.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekményről december 30-án reggel érkezett bejelentés a berettyóújfalui rendőrkapitányság derecskei rendőrőrsére. Az asszonyt családi házában gyilkolták meg. A nyomozók forró nyomon kezdték meg a munkát, és pár órával később előállították egy 18 éves, büntetett előéletű, az áldozat lakhelyével szomszédos utcában lakó fiatalembert, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. Vezendi Jánosné százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre azt mondta: a fiatalember tagadja a bűncselekmény elkövetését, de a rendőrségnek olyan szilárd bizonyítékai vannak, amelyek alapján ellene emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya eljárást indított.

A meggyilkolt asszony gyermekeit - három kislányt és egy kisfiút, akik 4 és 11 év közöttiek - az asszony egyik közeli rokonánál helyezték el, az áldozat férje ugyanis jelenleg a börtönbüntetését tölti: lopásért ítélték el jogerősen.

Mint megtudtuk, a kilenc és fél ezer lakosú Derecske lakosságát megdöbbentette az eset, hasonlóan brutális bűncselekmény ugyanis nagyon régen nem történt a kisvárosban. A település nyugalmát a rendőrségen kívül jól működő polgárőrség is vigyázza. Derecskén máris a legkülönfélébb mendemondák keringenek arról, hogy mi motiválta a 18 éves gyanúsított tettét. Egyesek azt mondják, hogy az asszonyt szerelemféltésből ölte meg, mások szerint rablógyilkosság történt. Olyan híresztelést is hallani lehet a településen, hogy nem az igazi gyilkos került rendőrkézre. A rendőrség ezeket a közszájon forgó híreket - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem kívánta kommentálni.

Csató István derecskei polgármestertől megtudtuk: a település vezetése azt tervezi, hogy az önkormányzat a félárva gyermekeket átmeneti, rendkívüli segélyben részesíti.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.