A Tradicionális családdal a család ellen címmel (november 21.) megjelent cikkében Hámor Szilvia hivatkozik a Roger Mörtvik-Roland Spant szerzőpárosnak az OECD Observer hasábjain olvasható elemzésére, azt az általánosított következtetést vonva le, hogy Európában a hagyományos szereposztáson alapuló családokban - nevezetesen, ahol férfi a jövedelemszerző, és a feleség főállású anya - jóval alacsonyabb a születésszám, mint azoknál a családoknál, ahol ez a tradicionális munkamegosztás már nincs meg. Állítását egy grafikonnal is illusztrálja, amely azt ábrázolja, hogy a világ különböző földrészein lévő országokban miként alakul az egy nőre jutó gyermekek száma. A felsorolásból kimaradt ugyan Franciaország, de én szeretném megjegyezni, hogy egy mértékadó francia lap a közelmúltban rosszallását fejezte ki némely, Franciaországban élő muzulmán családra utalva, mivel ezeknél a családoknál az anyaszerepet vállaló, otthon élő nő nem más, mint egy automata "szülőgép". Akkor hogy is van ez? Vagy ez nem tradicionális család?

Nem vagyok szociológus, de úgy tapasztalom, éppen a legszegényebb, szakképzetlen tradicionális családokban magas a születendő gyerekek száma. Az úgynevezett "középosztálybeliek" esetében, ahol már mindkét szülő dolgozik, egyáltalán nem ritka az "egyke". E két ellentétes tendenciának egyenes következménye, hogy Európában (így hazánkban is) exponenciálisan nőni fog az iskolázatlan és szakképzetlen munkaerő, míg a képzett munkaerő száma jelentősen csökken. A folyamat eredője: Európában folytatódik a gazdaság hanyatlása.

Némi keserű malíciával olvasom, a Népszabadság online december 1-jei Metazin rovatában Louise Story-nak a New York Times szeptemberi számában megjelent cikkét (Családon belüli feminizmus), amely szerint a (feltételezhetően) tehetősebb amerikai családoknál, az elit egyetemeken tanuló lányok többsége a diplomaszerzés után - munkahelyválasztás helyett - inkább az anyaság mellett dönt. Miért? Kézenfekvő a válasz: mert a születendő gyermekek kulturált, tudásbázisú neveléséhez megfelelő anyagi háttér áll rendelkezésére. S hogy mi van a racionális, úgynevezett feminista önmegvalósítással? Erre még egyszerűbb a válasz: gyermekeknek életet adni, értelmes életre nevelni boldogságérzés egy anyának, amely több mint egy sikerorientált karrier eufóriája. Van, aki komolyan gondolja, hogy ez az állítás csupán férfinosztalgia?