Nyolc Andrássy úti palotától szabadult meg a terézvárosi önkormányzat az elmúlt két évben. Köztük a sugárút egyik gyöngyszemétől, a 3. szám alatti Saxlehner-palotától, amelynek első emeleti nagypolgári lakásában a Postamúzeum működik. Ezen kívül eladta vagy elcserélte a 8., a 19., 21., 23., 47., 52. és a 68. számú palotákat. Ezeket az ingatlanokat 10-15 évvel ezelőtt úgy kapta meg a VI. kerület az államtól, hogy tíz éven belül fel kell újítania. E feltételnek azonban csak részben tett eleget. Ehelyett a határidő lejártával túladott rajtuk, mégpedig úgy, hogy nem pályáztatta meg az épületeket, s a lakásbérlők elővásárlási és hozzájárulási jogát figyelmen kívül hagyta. Néhány palotát a vevők már tovább is adtak, nyilván haszonnal.

Nézzük, kik voltak a vásárlók. Az 1,2 milliárdra becsült Andrássy út 3-at 328 millió forintért adta el a kerület az A3 Expressz Kft.-nek. A magyarázat szerint a becsült értékből leszámították a hétszázmilliós kiköltöztetési, továbbá a felújítási költséget. A 8-at és az 52-t elcserélték egy Tárogató úti villáért és egy Lendvay utcai villa egyetlen szintjéért a CD Comission Kft.-vel, melynek helyébe később az A8-A52 Ingatlanforgalmazó Kft. lépett. Az Andrássy út 19. a Multi Építőipari és Kereskedelmi Kft.-é lett 280 millió forintért, s szintén ez a cég vette meg a 23-as számú házat 445 millióért. Már tovább is adta mindkettőt egy spanyol cégnek. A 21. számú palotáért cserébe az Amelus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az Andrássy út 4-ben található fürdőszobaszalont adta és még 295 millió forintot fizetett. A Liszt Ferenc tér sarkán található 47-es számú ház 150 millió forintért cserélt gazdát, az Ennet Ingatlanfejlesztő Kft. vette meg. Egy iskolaként használt palota, a 68. 860 millióért került az A9 Ingatlanforgalmazó Kft-hez.

Lászay János önkormányzati képviselő szerint a nehezen megfejthető cégnevek a kerületvezetéssel jó kapcsolatban lévő ismerősöket takarnak. Legbotrányosabbnak a 47. számú ház eladását tartja az Ennet Kft.-nek, melynek tulajdonosa egy belga úr. A kft. évekig bérlőjük volt, és sokmilliós bérleti díj elmaradást halmozott fel. Mégis megkapta a palotát, rendkívül olcsón. Mint már tudjuk, azért ennyiért, mert ki kell költöztetnie a lakókat. Csakhogy az épület jelentős részét a cég bérli. Lászay furcsának találja az Amelus Kft. palotához jutását is, amely az árat csak úgy tudta kifizetni, hogy kiegészítésül odaadta a fürdőszobaszalonját. Szerinte egy pályázat vagy körültekintőbb vevőkeresés jobb eredményeket hozhatott volna.

Az eladott házakban a lakásbérlők felháborodtak, mert megkerülték törvényben biztosított jogaikat, nem vonták be őket a sorsukat érintő döntésekbe, sőt még a szerződések aláírása után sem tájékoztatták őket. Tüntettek is a polgármesteri hivatal előtt. Néhány házban egyesületet alapítottak, számos lakó pedig perli az önkormányzatot. Az 52-es ház egyik érintettje lapunknak panaszolja: "Ezeket a házakat az önkormányzat eladta, elcserélte ilyen-olyan kft.-kkel. Mi nem tudjuk, mi lesz a sorsunk, időnként kapunk egy levelet valami kft.-től, hogy mostantól ő a tulajdonos, erre és erre a számlaszámra utaljuk át a lakbért." Perel a Postamúzeum is, amelynek el kellene költöznie az Andrássy út 3-ból, holott a kerület annak idején az államtól úgy kapta meg a házat, hogy eladás esetén is biztosítani kell az első emeleten a múzeumi funkciót.

Fürst György, a VI. kerület alpolgármestere politikai bátorságnak nevezi, hogy meg mertek szabadulni a "sokba kerülő" palotáktól. Pályázat azért nem volt, mondja, mert nagyon lelassította volna a házak rendbetételét, évekig elhúzódott volna egy-egy pályázat lebonyolítása, a vesztesek állandóan megtámadták volna a döntéseket. (Perek azért így is vannak.) Szerinte úgyis csak az a hat-nyolc nagy cég jelentkezett volna, amelyekkel pályázaton kívül is kapcsolatba kerültek. Az alpolgármester szerint az, hogy egyes cégek mindjárt továbbadták a palotákat, azért van, mert úgynevezett projektcégek, amelyeket kifejezetten egy-egy ház megvételére alapítottak. S hogy a bérlők miért nem vehették meg a lakásaikat? Mert a vagyonátadási szerződésekben anno az szerepelt, hogy a kerület a műemlék házakat csak egyben adhatja el.

Ilyen megkötés azonban csak a 3. és a 23. esetében volt. A többi ház esetében az önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalására hivatkozik, amely tíz évvel ezelőtt kimondta, hogy csak akkor járul hozzá a lakások egyenkénti értékesítéséhez, ha előbb a házakat felújítják. Ezt az önkormányzat elmulasztotta. Ráadásul a paloták új tulajdonosai mindössze egy év garanciát vállaltak arra, hogy a lakbéreket nem emelik jobban az önkormányzati rendeletben meghatározottnál. Utána tehát úgy emelnek, ahogy akarnak, ami elég kemény kényszerítő eszköz a protestáló lakók eltávolítására.

Kérdés továbbá, hogy a paloták új tulajdonosai képesek-e rövid időn belül felújítani a házakat. Ez nehezen képzelhető el arról, aki a vételárat is alig tudja kifizetni, s még a lakókkal is meg kellene egyeznie. Fürst alpolgármester szerint a megújulás garanciája az új tulajdonosok befektetett pénze, amit nem fognak veszni hagyni.

Optimizmusra semmi ok: a pénzt egy előnyös továbbadással is vissza lehet szerezni. A perek pedig hosszú ideig eltarthatnak, s míg le nem zárulnak, a felújítások nyilván nem kezdődhetnek meg, hiszen addig az adásvételi szerződések nem jogerősek.