Killinger Krisztián halála öt évvel ezelőtt nagy port vert fel Veszprémben. A 25 esztendős, kisportolt, jóképű tűzoltó 2000 novemberében a gyulafirátóti lőtéren egy pisztollyal szíven lőtte magát a saját autójában. A fiatalember búcsúlevelet nem hagyott hátra. Ismerősei, barátai értetlenül álltak a tragédia előtt.

- Az első pillanattól tudni akartam, hogy miért tette, de hosszú hónapokig a fájdalomnál, az önvádnál nem jutottam tovább - mondja Jankovics Éva, Krisztián édesanyja. - Képtelen voltam visszamenni a munkahelyemre, céltalanul bolyongtam a világban. A teljes apátiából egy fiatal kormányőr öngyilkosságának a híre zökkentett ki. Figyelni kezdtem az öngyilkosságokról szóló újságcikkeket, tévériportokat. Akkor döbbentem rá, hogy nem vagyok egyedül, száz és száz édesanya siratja az öngyilkos gyermekét.

Jankovics Éva néhány hónappal a fia halála után elolvasta Juan Antonio Vallejo Szemtől szemben a depresszióval című könyvét. Mint mondja, megdöbbentette, hogy a depressziónak a könyvben felsorolt tünetei tökéletesen egybevágtak azokkal a mozzanatokkal, amelyeket Krisztián életének utolsó fél évében saját maga is észrevett, de akkor nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.

- Sokkolt a felismerés, hogy igenis tehettem volna valamit a fiamért, ha már korábban tisztában vagyok a depresszió tüneteivel - folytatja Jankovics Éva. - Végigelemeztem magamban Krisztián életét kora gyerekkorától a halála napjáig. Ekkor elhatároztam, hogy könyvet írok az öngyilkosságáról. Eleinte a lelki fájdalom csökkentését szolgálta az írás, később már egyre inkább arra gondoltam: mások is okulhatnak majd az esetemből.

A könyv - műfaját tekintve - Jankovics Éva naplója, amelyben a szerző megpróbálja rekonstruálni Krisztián életének legfontosabb pillanatait, az öngyilkosságához vezető út feltételezhető állomásait. A felkavaró írás legfőbb ereje az őszinteség, a fiát gyászoló anya lelki kitárulkozása, a belső vívódása.

- Az öngyilkossága előtti hónapokban egyre többet beszélt a halálról, képtelen volt feldolgozni egy szerelmi csalódást - mondja az édesanya. - Gyakran törtek rá váratlan hangulatváltozások, sokszor napokra bezárkózott a szobájába, máskor ok nélkül agresszíven viselkedett. Azt hittem, hogy csak időt kell hagyni neki, és mindez majd magától elmúlik. Tévedtem. Segítenem kellett volna, hogy szakemberhez forduljon.

Jankovics Éva azt mondja: ma már megtalálta helyét az emberek között. De az éjszakái még nehezek. Sokszor hajnali három-négy óráig olvas, képtelen elaludni. A fájdalom soha sem szűnik a szívében.