Szilveszteri petárdázás miatt 44 feljelentés történt

Petárdázás miatt 44 feljelentést tettek az elmúlt 24 órában a rendőrök és összesen 1.400 illegális pirotechnikai eszközt foglaltak le - mondta az ORFK szóvivője.

Nagyságrendekkel kevesebb petárdázás volt, mint a korábbi években. A rendőrség teljes létszámban az utcákon volt, állampolgárok döntő többsége pedig jogkövető magatartást tanúsított - mondta Garamvölgyi László. A rendőrök országszerte 44 esetben tettek feljelentést pirotechnikai eszközzel való visszaélés miatt és 1.400 petárdát foglaltak le. Petárdázással összefüggésben hét sérülés történt, ebből kettő súlyos, mindkettő Miskolcon. Egy férfi kezében felrobbant a tűzijáték és három ujját amputálni kellett, egy 12 éves fiú pedig a szeme környékén sérült meg, de a látása feltehetőleg nem károsodott.

Az ORFK szóvivője elmondta: az országban az elmúlt 24 órában egy halálos közlekedési baleset történt. Szombaton napközben Kaposváron egy vasúti átjáróban ütközött személyautó vonattal, az kocsi vezetője életét vesztette. További 100 baleseti helyszínen kellett intézkedniük a rendőröknek, volt 6 súlyos sérülés és 12 könnyű. Ez azonban lényegesen kedvezőbb egy átlagos téli hétköznap statisztikájánál, amikor a 150-et is elérheti a balesetek száma.

Az autóvezetők ezúttal óvatosabbak voltak, úgy látszik eredményre vezettek a téli útviszonyokkal kapcsolatos felhívások - jegyezte meg Garamvölgyi László. A szóvivő elmondta: egy keszthelyi szórakozóhelyen az éjszakai órákban szurkálás történt, melyben két személy súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.