Csányi Sándor a Bóly Rt. kapujában?

Némi szorongást okoz a Bóly Rt. részvényesei körében, hogy változóban van a cég tulajdonosi szerkezete. A részvényesek azt prognosztizálják, hogy Csányi Sándor szerzi meg a Bóly Rt.-t, és ezzel a bankvezér a térség agráriumának szinte korlátlan ura lesz.

Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb agrárvállalkozása, a Bóly Rt. 19 milliárdos árbevétel mellett 600 milliós nyereséget ér el 2005-ben - tudtuk meg az rt. vezérigazgatójától, Varga Pétertől. A közelmúltban privatizált, 19 ezer hektárt megművelő, szarvasmarha-, sertés- és baromfitelepet működtető cég termelési-pénzügyi mutatóival elégedettek a részvényesek, ám közülük többen tartanak attól, hogy változóban van a részvénytársaság tulajdonosi köre.

A Bóly Rt.-t 2004 szeptemberében privatizálták. Akkor a 3,9 milliárd forint jegyzett tőkéjű cég részvényeinek 77 százalékát értékesítette az ÁPV Rt. Az áruba bocsátott részvényeket az Investgroup-Bóly Rt. vette meg. Ez a társaság kifejezetten abból a célból jött létre, hogy megszerezze a Bóly Rt. többségi tulajdonát. A részvényekért az Investgroup 4,75 milliárdot fizetett, emellett átvállalta az agrárcég ötmilliárdos adósságát, és kötelezettséget vállalt arra is, hogy még 2004-ben 1,1 milliárddal emeli az agrárcég rt. alaptőkéjét. Ez meg is történt, így immár az Investgroupé a részvények 82 százaléka. Ezáltal az Investgroup a Bóly Rt. minden ügyében gyakorlatilag egyedül képes döntést hozni. Vagyis a Bóly Rt.-t az a részvényes irányítja, aki az Investgroupon belül megszerzi a részvények több mint a felét. A privatizációs szerződés azonban kikötötte, hogy három évig, azaz 2007 szeptemberéig az Investgroupban senki sem juthat többségi tulajdonhoz.

Az Investgroupot a Bóly Rt. vezetői, dolgozói és partnerei hozták létre. A Bóly Rt. eladásakor az Investgroup öt százaléka a dolgozók, 30 százaléka a vezetők kezében volt, a részvények 39 százalékán pedig a Bóly Rt. huszonhárom integrációs partnere osztozott. Az említetteken kívül pénzügyi befektetőként 26 százalékot jegyzett a fővárosi székhelyű Ho-Me 2000 Kft.

Az induláskori tulajdoni arányok mára megváltoztak. Az idén tavasszal növelte részesedését az Investgroupban a mára agrárminiszterré előlépett Gráf József családjának érdekeltségébe tartozó Szabadszentkirályi Mezőgazdasági Rt. (erről lásd keretes írásunkat). A nagy változást azonban nem ez jelentette, hanem az, hogy a Ho-Me 2000 Kft. komoly felvásárlásba fogott. Nagy György, a kft. tulajdonosa és ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy az Investgroup részvényeinek immár 39 százaléka az övé. Nagy elsősorban a Bóly Rt. integrációs partnereitől vásárolt részvényeket, de megszerezte a dolgozók részvénycsomagját is. A vállalkozó nem titkolta, hogy a közeljövőben 49 százalékra kívánja növelni tulajdonosi részesedését, és 2007 szeptembere után törekszik arra, hogy övé legyen a többségi szó a Bólyban.

Nagy György magyar nagybefektetőnek számít, évekig egyik tulajdonosa volt a Wallis-csoport cégeinek. Tavaly lépett ki a Wallisból, és akkor - mint elmondta - társai Rába-részvényekkel fizették ki őt, amelyeket értékesített, és az így befolyt pénzt akarja a Bólyban kamatoztatni. A baranyai céget jó szakmai alapokon álló, perspektivikus vállalkozásnak véli, aminek nyereségtermelő képessége hosszú távon is megbízhatónak ígérkezik.

Bólyban ugyanakkor erősödik az a feltételezés, hogy Nagy György valójában az OTP Bank vezérének, Csányi Sándornak a megbízásából fogott hozzá a baranyai agrárcég részvényeinek felvásárláshoz - és előbb-utóbb vele együtt fogja birtokolni a bólyi részvénytársaságot. Ismert, hogy Csányi jelentős agrár- és élelmiszer-ipari cégkört birtokol a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön (erről lásd külön írásunkat).

Amikor a Bóly Rt. irányítói és integrációs partnerei tavaly elhatározták, hogy megszerzik a részvénytársaság többségi tulajdonát, akkor cselekedetüket - a kiszivárgott információk szerint - épp a "Csányi-birodalom" terjeszkedésétől való félelem motiválta. Attól tartottak, hogy ha Csányié lesz Bóly, akkor a régió agrárvállalkozásai rendkívül kiszolgáltatottá válnak a Csányi Sándor kezében lévő MiZóval és Délhússal szemben. Az Investgroupban tömörülő agrárcégek abban bíztak, hogy az általuk birtokolt Bóly Rt.-n keresztül jobban tudják majd védeni termelői érdekeiket.

- Ez csak egy álom volt - mondta az Investgroupban részvénnyel rendelkező, egyik baranyai agrárcég vezetője, aki nevét nem vállalva osztotta meg velünk félelmeit. - A Bóly Rt. is Csányié lesz, ebben ma már egészen biztosak vagyunk.

Nagy Györgyöt szembesítettük a bólyi részvényesek azon feltételezésével, hogy ő tulajdonképpen Csányi megbízásából vásárolja fel a Bóly Rt. részvényeit. A Ho-Me Kft. ügyvezetője így reagált:

- Baráti kapcsolatban vagyok ugyan Csányi Sándorral, ám a bólyi részvényeket nem az ő megbízásából, hanem saját magamnak akarom megvenni.

Az ügyben megpróbáltuk Csányi Sándort is megkérdezni. A bankvezér egyik közvetlen munkatársa - név nélkül - annyit mondott, hogy Csányi Sándornak nincs érdekeltsége a Ho-Me Kft.-ben, s a bólyi részvényfelvásárláshoz nincs köze. (Csányinak és Nagy Györgynek ugyanakkor már van egy közös vállalkozása: a siroki lőszergyár.)

A Bóly Rt.-hez kötődő baranyai agrárvállalkozások viszont változatlanul biztosak abban, hogy 2007-ben feketén-fehéren kiderül: Nagy György Csányi megbízásából vásárolta fel a Bólyt. Amikor Nagy Györgyöt arról faggattuk, hogy 2007 szeptembere után vajon nem veszi-e meg a Ho-Me Kft. Bóly-részvényeit Csányi Sándor, akkor a kft. ügyvezetője ennyit mondott:

- E feltételezést kizárni nem tudom. Ha jó ajánlatot kapok a részvényeimre, akkor eladom őket - mondja Nagy. - Ha Csányi Sándor teszi azt az ajánlatot, akkor neki.

Nyári fajtabemutató a Bóly Rt. kísérleti telepén. Ki kaszál?
Nyári fajtabemutató a Bóly Rt. kísérleti telepén. Ki kaszál?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.