A koleszterin kisrégió
Mielőtt belecsapnánk, kvázi-propozícióként idemásoljuk Sasvári "Angelday" József blogger és FMCG-szakember karácsonykörnyéki esemeseit.
(És itt nem tudunk nem hangot adni annak a véleményünknek, miszerint a karácsonyi üdvözlő-esemes és/vagy -email udvariassági gesztusként nagyjából az "ülve kézfogás kesztyűben és sapkában" és a váratlan "szevaszbazmeg"-seggberúgás szintjén vagy inkább az alatt helyezkedik el.)
Sasvári egyébként úgynevezett "kiterjedt alföldi rokonsággal" rendelkező fiatalember, csakúgy, mint a szerző, de ebből később vonjunk majd le tanulságokat, tehát:
Csaszartoltes koszonti hos fiat!
December 24. 10:36
Kocsonya megvan?
December 25. 10:12
Meg mindig zabalunk. Magyar atok.
December 26. 10:07
Egy oranal hosszabb szunet ket etkezes kozott nem volt. Bor minden mennyisegben. Huzos tetelek, zsiradekok, halott allatok. Toltottkaposzta, pulyka, kocsonya.
December 26. 17:33
Esti odabaszo: Pacal, csulokkel.
December 26. 18:31
Pezsgo, citromos kremes, mezes mogyoro. Kedvem lenne kimenni es hanyni egy nagyot, aztan belefekudni egy felrecsapott mikulas sapkaval a fejemen. Rose
December 26. 19:32
Hazamegyek, alig varom a kovetkezo tetelt.
December 26. 20:36
Akkor megvolna az alaphelyzet, miszerint az ünnepi alkalmakkor kötelességszerűen abszolvált koleszterinméregzés. Ezzel nekem különösebb bajom nem volna, persze abban az esetben, ha megfelelően magas színvonalon sikerül teljesíteni, és az alföldi régióban erre van is némi esély, például többnyire biztosak lehetünk benne, hogy a pulykamell néven elénk kerülő fehérjekupac egy néhány órája még az udvarban kukoricát csipegetett madár testrésze volt, nem pedig egy úgynevezett csirke (értds: pulyka-) gyárban előállított, vérliszttel, darált csirkecsőrrel, folyékony kóbor kutyákkal táplált baromfifrankenstein sejtjeinek valamely részhalmaza. Félreértés ne essék, nem valamiféle romantikus tradicionalizmusba burkolózom itten, egyáltalán nem lennének fenntartásaim a gyári pulykával/csirkével szemben pusztán azért, mert kicsikét génkezeltek vagy hogy előállításukhoz több E-valahány, mint csirke szükséges, én boldogan megelégednék (sőt!), akár atomreaktroban előállított baromfihússal is, ha az az érzékszervi bírálat során állná a versenyt a hagyományos úton előállítottal, magyarul, ha nem lenne rettenetesen szar íze, vagy ha íze lenne egyáltalán. De egyelőre az a helyzet, hogy a gyári pulykaszörnyszülöttnek, illetve tetszőleges részhalmazának íze nincsen, vagy ami van neki, azt a tartósításhoz használt vegyszerektől kaphatta.
A halászléirányba elkötelezett magyar családokra másféle veszélyek is leselkednek, nem csak a romos állapotban lévő magyar gasztronómiai kultúra, amely még mindig az inkább mennyiség- és igénytelenségorientált szocialista vendéglátóipar diszciplínarendszerén nyugszik.
Ebben a diszciplínarendszerben érvényes az a receptszerűség is, amelyet a lakosság jelentős százaléka a halászlé receptjének vél, és amely előírja, hogy nagyobb mennyiségű olcsó halból főzzünk valami trutyit, amit aztán átpasszírozva a lé sűrítéséhez használunk fel, mintha egy levesnek a sűrűség adná az értékét. Nézem szomorúan karácsony előtt busafarkakat és halbelsőség néven árusított valószínűtlen véres (jó esetben csak véres) trutyit vásárló honfitársaimat, és magamban sírok. (Ceterum censeo: a busa nevű halat kultúrember a konyhájában nem tűri meg; biztos teszt arra, hogy egy szakácskönyv szélhámosság-e vagy tényleg értékes munka: van-e benne busarecept? Ha van, azonnal kidobni!)
És akkor még a karácsonyi étkezéseknél fellépő súlyos mennyiségi problémákkal nem is foglalkoztunk, pedig az idén minálunk például volt olyan időpillanat, amikor csirkehúsleves, főtt hús almaszósszal, aszalt szilvával töltött pulykamell, fokhagymás-szalonnás pulykamell, rác ponty, töltöttkáposzta, kocsonya és rántott harcsa egyszerre volt az asztalon, és a háziasszony még kiszaladt, hogy egy kis hurkátkolbászt süssön. Majd legközelebb.
