Kuvaitban halálra ítéltek hat feltételezett al-Kaida aktivistát

Egy kuvaiti bíróság kedden halálra ítélt hat olyan feltételezett al-Kaida aktivistát, aki a nemzetközi terrorhálózattal összefüggésbe hozható bűncselekményeket követett el.

Összesen 37 személy ellen indítottak bűnvádi eljárást egyebek között azzal a váddal, hogy a Kuvaittal szomszédos Irakban és Szaúd-Arábiában hajtottak végre terrorakciókat. A rendőrség szerint többen közülük beismerték, hogy amerikai katonai és nyugati érdekeltségek ellen terveztek öngyilkos merényleteket Kuvait területén.

A bíróság kiszabott egy életfogytig tartó szabadságvesztést is, emellett 4 hónaptól 15 évig tartó börtönbüntetésekkel sújtott több vádlottat, illetve felmentett hét személyt.

Az ügyészek húsz vádlottra kértek halálbüntetést, mert résztvevői voltak januárban négy tűzpárbajnak. A lövöldözésekben kilenc iszlámista és négy biztonsági ember halt meg.
A 37 vádlott közül tizenegy szabadlábon van.

Kuvaitban jelenleg 30 ezer amerikai katona állomásozik, és az Öböl menti olajsejkség - amely a 2003 tavaszán az Irak ellen indított háborúban a szövetséges erők egyik fő támaszpontja volt - jelenleg is az Irakba vezető fontos tranzitútvonal.

Kuvaitban az ott tartózkodó amerikai haderő mellett még mintegy 13 ezer amerikai állampolgár él.

(MTI/Reuters)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.