Moszkva "már nem vadászik" Timosenkóra

Az orosz katonai főügyészség hétfőn közölte, hogy elévülés miatt beszüntette a bűnügyi eljárást Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnökkel szemben.

Az orosz katonai főügyészség már szeptemberben visszavonta Timosenko nemzetközi köröztetését. A karizmatikus politikusnő akkor ugyanis önszántából megjelent Moszkvában kihallgatásra, közvetlenül azután, hogy Viktor Juscsenko elnök menesztette őt a miniszterelnöki posztról, rávilágítva a 2004. végi narancsszínű forradalmi koalíció megosztottságára.

Mindenesetre Alekszandr Szavenkov orosz katonai főügyész rámutatott, hogy az elévülés nem jelenti Timosenko rehabilitálását, aki az orosz törvények szerint bűncselekmény elkövetőjének számít. Az orosz főügyészség szerint Timosenko az 1990-es évek közepén, a fő ukrán gázszolgáltató, a már megszűnt Egyesült Energiarendszerek vezéreként megszervezte a moszkvai védelmi tárca több tisztjének megvesztegetését több mint kilencezer dolláros összértékben.

Oroszország 2004 szeptemberében, az ukrán elnökválasztási kampány teljében adott ki letartóztatási végzést Timosenko ellen, aki a Juscsenkót támogató narancsszínű ellenzék lelke volt. Timosenko az orosz köröztetést nyomásgyakorlásként értékelte, s később miniszterelnökként sem utazott Moszkvába, míg menesztése rá nem szorította a békülésre.

A bűnügyi eljárás beszüntetése mutatja Moszkva megváltozott viszonyát Timosenko iránt, akinek csapata versenyre kel Juscsenkóéval a márciusban esedékes ukrán parlamenti választáson. Ennek kimenetelétől függ a miniszterelnök kiléte, aki a politikai reform nyomán Ukrajna első emberévé válik.

Juscsenko népszerűsége megcsappant, Timosenkóé viszont megmaradt, s a két volt szövetséges csapata most fej-fej mellett halad a közvélemény-kutatások szerint. Az élen Juscsenko volt ellenfele, Viktor Janukovics csapata áll. De egyik tábornak sincs esélye önálló kormányalakításra. Így a pragmatikus Timosenko lehet a királycsináló a nyugatbarát Juscsenko és az oroszbarát Janukovics tábora között - vélték elemzők.

Timosenko, aki bízik a miniszterelnökség visszaszerzésében, többször kifejezte reményét a Juscsenko táborával való újraegyesülésre. Ugyanakkor bírálta Juscsenko taktikáját az Oroszországgal zajló gázvitában, amelyben az orosz állami ellenőrzésű Gazprom monopólium azzal fenyegetőzött, hogy leállítja az Ukrajnának szánt szállításait (és csak a Nyugat-Európának szánt tranzitgázt pumpálja a csövekbe), ha Kijev el nem fogadja a jelenlegi ár négy és félszeresére emelését.

Timosenko az Izvesztyija hétfői számában megjelent interjújában dilettánsnak minősítette az ukrán gázmonopólium, a Naftohaz vezetőjét, s mindazokat, akik jelenleg tárgyalnak Moszkvával. "Van megoldás a gázproblémára, mégpedig hatékony és villámgyors" - mondta Timosenko a centrista orosz lapnak, jelezve: új, átfogó koncepción dolgozik Ukrajna energiaellátásának garantálására.

Egy kijevi elemző szerint a moszkvai gesztus többet árt, mint használ Timosenkónak, akinek a kampány során felemlegethetik: a gázválság teljében megegyezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, bocsánatot nyerve minden vétkére. Igaz, Timosenko túlságosan független egyéniség, semhogy oroszbarát alakjává váljon az ukrán politikai életnek - ismerte el Vlagyimir Feszenko, aki a BBC-nek azt mondta, hogy a Kreml a jelenlegi hatalom gyengítésére és narancsszínűek megosztására játszik.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.