Ha. Ha nem

A miniszterelnök jól érzi: az államigazgatás és a közigazgatás reformja halaszthatatlan. Annak tartotta 1998-ban a Fidesz is, amely programot alapozott rá. Nem tartották halaszthatatlannak azonban a párt megyei elnökei, akik el is érték, hogy a ciklusban szó se essék erről. 2002-ben az MSZP szinte szó szerint lemásolta e tekintetben a Fidesz korábbi programját, s meg is tett mindent a kistérségek és a régiók kialakításáért - a Fidesz azonban azért nem bólintott rá, hogy e reformból ne lehessen a szemközti oldalon politikai tőkét kovácsolni. Pedig ennél jóval többről van szó: versenyképességről és az uniós pályázati lehetőségekről. A tőke-tőkéről. Versenyben jó a Fidesz is: tartja a kormánytempót, hogy milyen állam- és közigazgatási reformot hajtana végre, ha. És képességben is: képes á-t és bé-t is mondani. Mikor és hogyan tetszik. Ha. Ha tetszik. Hanem: ha nem, akkor nem kellene az uniós pénzekről ilyen sokat beszélniük. Ha már egyszer.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.