Nem állandósította az amerikai szenátus a szabadságjogok korlátozását

Az amerikai szenátus elfogadta helyi idő szerint szerdán este a Patriot törvény hat hónapos meghosszabbítását. A szenátusi döntés szabaddá tette az utat a képviselőházi végső szavazásra, amelyre így akár már csütörtökön sor kerülhet.

A demokraták és a republikánus szenátorok egy kis csoportja meghiúsította előzőleg George Bush amerikai elnök és a republikánus kongresszusi vezetők ama szándékát, hogy állandóvá tegyék a terrorizmus elleni törvény egészét. Arra hivatkoztak, hogy e törvényben nincs elég biztosíték a polgári szabadságjogok tiszteletben tartására.

A Patriot törvény eredeti változata 2001-ben lépett életbe, kevéssel a New York és Washington ellen intézett szeptember 11-i terrortámadások után. E többször módosított jogszabály a korábbiaknál nagyobb jogkört biztosít a végrehajtó hatalom számára terroristagyanús személyek megfigyelésére, ellenük teendő kényszerítő intézkedésekre.

A törvény nagy része állandó jellegű, 16 rendelkezését azonban - köztük a gyanúsítottak telefonjainak bírói végzés nélküli lehallgatásával és elektronikus postájuk megfigyelésével kapcsolatos paragrafusokat - csak ideiglenes jelleggel fogadta el a kongresszus. E rendelkezések hatálya lejárt volna december 31-én, ezért kell most a kongresszusnak a meghosszabbítás kérdésével foglalkoznia.

Bush jelezte, hogy kész aláírni a hat hónapos meghosszabbításról születő döntést, noha korábban elfogadhatatlannak nevezte a törvény csupán rövid távú meghosszabbítását. Most is fontosnak nevezte azonban az egész jogszabály tartóssá tételét. "A törvény (egyes rendelkezéseinek) érvénye lejár jövő nyáron, de az Amerikára leselkedő terrorveszély azután is fennmarad" - mondta szerda esti nyilatkozatában.

Több republikánus szenátor is csalódottan nyilatkozott arról, hogy a törvény egyes részeinek hatálya ideiglenes maradt, de elfogadhatónak nevezték a hat hónapos meghosszabbítást, mert - mint mondták - az lehetővé teszi, hogy a vitatott rendelkezések hatályának lejártáig tisztázni lehessen a kongresszusban a velük kapcsolatos aggályokat, és ki lehessen dolgozni az aggályokat megfogalmazó képviselők és szenátorok számára is elfogadható kompromisszumos változatot. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.