1989 ellenforradalma. Mert a szabad választásoknál, a demokratikus formaságoknál, a többség akaratánál fontosabb, hogy az vezesse az országot, akinek kell. Így gondolják ezt kommunisták, fasiszták, nemzeti vagy mohamedán radikálisok és a demokrácia mindennémű ellenségei. Hogy Kerényi és serege a demokrácia minémű ellensége volna, azt nehéz lenne egzakt módon meghatározni: valaminő ezeréves jobboldalról lenne szó, mely mindig jól elvezetgeti az országot, amikor a baloldal el nem orozza tőle az uralkodás jogát. Ebbe a feudális uralkodóktól a törökökön, a labancokon és Horthyn keresztül Szálasiig, az MDF-ig és az MDF ellenzékéig sok mindenki belefér. Ráadásul e forradalom vigyázó szeme arra a párizsi autógyújtogatóra vetül, aki a Fidesszel szövetséges jobboldali francia kormány ellen lázad, s akit e kormány erős embere következetesen csőcseléknek minősít.

A polgári köröket Orbán Viktor azért hívta életre, hogy legyőzzék az utcán azokat, akiket a szavazóhelyiségekben nem sikerült. Aki ezt eddig nem tudta, most Kerényi Imrétől megtudhatta. De ha csak most tudta meg, akkor eddig nem figyelt eléggé. "A jobboldal legfontosabb feladata, hogy elsöpörje a szocialistákat. Ennek hatékony eszköze a polgári körök összefogása, amely Erdélyben is sikerrel alkalmazható eszköz lehet a sokaknak nem tetsző RMDSZ-vezetés megbuktatására." Ezt hirdette Erdélyben Bayer Zsolt négy évvel ezelőtt a választások után (l. Népszabadság, 2002. május 25.). Orbán soha nem jelezte, hogy ez nem így van. Azt jelezte: "a következő négy évben arra kell fölkészülni, hogy mindenféle pártpolitikai iniciatíva nélkül is számos polgári mozgalom lesz a színen. Engedetlenségi jellegű is, meg szimpatizáló is. Ezeknek lesz mérsékelt és radikális változata; egy MSZP-SZDSZ kormányzat esetében szerintem mérhetetlenül tág tere nyílik az utóbbiaknak. Épp elég dolgunk lesz majd azzal, hogy ezeket valahogy ésszerű keretek közé próbáljuk segíteni". (Számvetés és újrakezdés, Heti Válasz, 2002. május 24.)

Hogy mi lesz abból, amire Kerényi buzdít, könnyű megmondani: ugyanaz, ami volt. Amit már ismerünk, és amivel kisebb kellemetlenségek árán együtt lehet élni. A forradalomcsinálás ebben a nem forradalmi helyzetben azt jelenti, hogy ami éppen az utcán van, azt elnevezik forradalomnak. "1,5 millió magyar a Kossuth téren! Új vér nélküli 56-os forradalom a komcsik ellen". Ilyen címekkel futottak e-mailek 2002-ben a két forduló között. Duray Miklós is azt mondta a Kossuth téren, hogy "Magyarországon békés, a szavazóurnákban zajló forradalomra van szükség".

Ez év elején a gazdatüntetés volt a forradalom: "ami 1956-ban volt a forradalom mellé átállt tank - elszánt küzdelem, remény, szebb, magyarabb jövő ígérete, nemzetellenes országvezetés elzavarása -, ugyanaz ma a lázadó gazda traktora." (Szőcs Zoltán: Ma a traktor a tank, Magyar Fórum, március 3.)

Ha nem szükséges, hogy a főhatalom kérdésében a többség szava döntsön, akkor a részleteket illetően pláne nem szükséges. Ha nem kell a hatalmat föltétlenül szabadon választani, akkor korlátozni pláne nem. A szabad választások ellen vívott forradalom szükségképpen a korlátozás nélküli hatalomért folyik, tehát totalitárius forradalom.

Éppen négy éve, hogy Kerényi Imre utoljára cikket írt a Népszabadságba. Akkor a Fidesz volt hatalmon, és ő ezt írta a hatalomról: "A demokráciában a hatalom tiszteletreméltóan korlátozza önmagát. (...!) Önkorlátozását a hatalom nem szereti. Újsütetű demokráciákban kiváltképp nem. Nem ez a reflex. A hatalom falánk. Szeretne hatalmasabb lenni, hát próbálkozik. Ez a dolga. Ügyfelei - az írástudók, a művészek és a civilek - védekeznek. Ez a dolguk. Korábban ezért vérükkel fizettek, ma érvelniük kell. Nyilvánosan."