Hollandok a csemői aranyhomokon
Az első holland "telepes" valamikor a kilencvenes évek elején keveredett Csemőre. A helybeliek nem nagyon értették, mit keres arrafelé. A község ugyanis kiesik az ország közlekedési vérkeringéséből, hiába fekszik Budapesttől mindössze kilencven kilométerre, hiába szép a környék, hiába virágos a település, nem nagyon történik ott semmi. Ipara nincs, homokos talaja leginkább csak bortermelésre jó.
- Kiderült, hogy a hollandok a tulipánjaik miatt nagyon szeretik a homokos termőföldet. Abból pedig van itt bőven - mondja Bartha Alajosné, Csemő polgármesternője. - Náluk otthon a termőföld minden négyzetcentije kincs, ha új területet akarnak, a tengertől kell elhódítani azt.
Nem is kellett hosszú idő, hogy az első "felfedező" után megérkezzen a többi holland is Csemőre, sőt, folyamatosan nő az itt letelepülni szándékozók száma, ma már másfél utcányit foglalnak el a községben, a helyiek ezt a részt úgy nevezik egymás között: a "Hollandok utcája". Jól megfér egymás mellett a csemői polgár meg a holland nyugdíjas, és vannak vállalkozók is - az egyik holland faipari cég tulajdonosa például huszonöt embernek ad munkát.
Az iskolában már nem lepődnek meg a tanárok, ha egy holland gyereket hoznak beíratni a szülők, most már rutinosan segítenek leküzdeni a nyelvi nehézségeket, külön tanterv nincs a számukra, ugyanúgy tanulnak történelmet és magyart, mint a többi csemői kisdiák. A polgármesternő örül a jelenlétüknek, örül annak, hogy gondos gazdái vannak az eddig bizonytalan sorsú tanyás ingatlanoknak, és annak is, hogy a környékbeli portáknak újból értékük lett.
Willem van der Wilden vállalkozása például a falusi turizmussal foglalkozik. Szállásokat közvetít az interneten keresztül. Honlapját könnyebb volt megtalálnom, mint őt magát a csemői tanyavilágban. Pedig jó minőségű aszfaltút mellett van a rezidenciája, a régi tsz-központ kicsi, de takaros kúriáját újíttatta fel. Még érződik a friss festék szaga, és a munkáról a malteros vödör árulkodik. Willem elmondja, hogy a házat lerobbant állapotban vette meg, nem kevés pénzébe és munkájába került, amíg családja számára lakhatóvá tudta tenni. Arra viszont nagyon jó iskola volt, hogy beletanuljon a magyar viszonyokba. Meglepetés volt számára a magyar szerződési fegyelmezetlenség és a sajátságos munkafegyelem. Azt, hogy miért jöttek ide, meg se kérdezzem - mondja nevetve, majd így folytatja: "Nem azért, mert Hollandiát a globális felmelegedés kiöntené a helyéből."
Willem Pápua Új-Guineában született, nyolcéves koráig az egykori holland gyarmaton élt édesapjával. Feleségét Amszterdamban ismerte meg, Bea magyar származású, Erdélyből jött át Magyarországra még nyolcvankilencben. Aztán tanulni utazott tovább a szélmalmok országába. Bea, azaz hivatalosan most már Van der Wildenné a férjével együtt talált rá később Csemőre. A gyerekeik már itt jöttek a világra, s itt szeretnének hosszú távra berendezkedni. Bea szerint könnyű itt otthont teremteni, az ő helyzete persze egyszerűbb, nem terhelik nyelvi nehézségek. Ismeri a helyi hollandok gondjait, bajait, mert ha valami hivatalos probléma akad, őt hívják tolmácsolni. Egyébként angolra tanítja a kicsiket a helyi óvodában. A férjét meglepte, mennyire nem beszélnek idegen nyelveket a csemőiek, még a legközelebbi nagyváros nemrég átadott élményfürdőjében is hiába próbálkozott bármelyik világnyelven. Abban egyetértenek a feleségével, az lesz a legjobb, ha ő fejleszti inkább a "kicsi tudni magyart".
Willem azt sem érti még teljesen, miért ilyen bonyolult a magyar adórendszer, és miért idegenkednek Magyarországon az elektronikus ügyintézéstől. Úgy gondolja, ha ő minden szobafoglalásáról papírból készült igazolást vinne be az adóhatóságnak, ahhoz fél Csemő fáit kéne alapanyagnak kivágni. Amíg ez nem változik, addig a cége is Hollandiában marad bejegyezve.
Bea inkább arról mesél, hogy náluk Csemőn - csakúgy, mint Hollandiában - Mikulás helyett Szent Miklós érkezik, mégpedig nem szánon, hanem gőzhajón, és nem Lappföldről, hanem délről. Ennek megfelelően nem rénszarvas húzza, hanem fehér lovon jár, és nem krampuszok kísérik, hanem szerecsenek. A hagyományoknak megfelelően Fekete Péternek hívják őket, és mindegyikük külön tevékenységhez köthető. Van Éneklő Péter, Sípoló Péter és Táncoló Péter. Szent Miklós két héttel korábban kopogtat, mint a finn kollégája, és nem ajándékot hoz, hanem magát az ünnepet. Így van ez valahogy karácsonykor is Willeméknél. A feldíszített fa alá nemigen raknak ajándékot.
Beáék pénzen vett meglepetések helyett inkább időt ajándékoznak egymásnak, a háziasszony nem főz, nem foglalja el magát házi teendőkkel, inkább vendéglőbe hívja a családtagokat, barátokat, hogy nyugodtan emlékezzenek meg e fontos alkalomról. Az igazán gondos családfő már október táján lefoglalja a vendéglői asztalt, hogy felesége majd békében díszíthesse karácsonyi pompába a lakást.
