Paksnak csak alternatívája van
Nem felelőtlenség és hangulatkeltés egy újabb, a két évvel ezelőttinél súlyosabb baleset lehetőségét fölvetni, mérlegelni. Azt tartom felelőtlenségnek, hogy a nagyon is létező, valós veszélyt úgy kezeljük, mint egy előkelő szalonban összegyűlt vendégsereg a házigazda időnként kitörő gyilkos dührohamait. Amíg a hangulat könnyed és fesztelen, addig nincs semmi baj, csak nem felhozni a kínos témát, csak nem belemenni kellemetlen és botrányos titkokba.
A veszély ugyanis valós. Atomerőművek ötven éve üzemelnek, és ez alatt egy tanulságot bizonyosan le lehetett vonni: biztonságos atomerőmű nincs. Vannak nagyon alacsony százalékos értékek, melyekkel a biztonsági rendszerek megbízhatóságát szokták bizonygatni, de ha igazak volnának, a nukleáris ipar Csernobillal, Three Miles Islanddel, a paksi kettes blokkal meg a többivel egymillió évre előre kimerítette hibalehetőségeit. (A sugárzó hulladékokkal okozott szennyezésekről pedig nem azért hallunk keveset, mert olyan ritkák. Ellenkezőleg: elvesztették hírértéküket.)
Bizton lehet arra számítani, hogy az atomenergia használatával együtt járó "dupla vagy semmi" orosz rulett időnként nagyon rosszul sül el. Legkésőbb gyermekeink számára: a nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésére még a legjobb, legbátrabb kutatóintézetekben is csak papíron létezik elképzelés, így azok várhatóan csillagászati költségeit sem tesszük félre a számukra. (Az e célra felhalmozott tartalékról több mint kétséges, hogy elég.) Ugyanakkor már alig van nukleáris hulladékot befogadó ország. Hiszen ki merné azt mondani, hogy olyan helyet talált az atomtemetőnek, ahol az elkövetkezendő ötszázezer évben semmilyen véletlen és semmilyen rossz szándék nem szabadíthatja ki a sugárzó anyagokhoz? A nukleáris hulladékokat a mai államok kockázatos voltuk miatt már a területükön sem szokták átengedni. Nemrég Franciaországban egy atomvonat halálra gázolt egy, magát a sínekhez láncolva tiltakozó aktivistát. Ha feltételezzük, hogy nem szándékosan ölték meg azt a fiút, fölmerül a kérdés: ezek szerint egy bomba is lehetett volna a síneken? És akkor menten igazzá vált a sínek mellett tiltakozó falusiak transzparense: "Mobil Csernobil." Ilyen terrorveszélyes időkben bármi lehet egy atomvonat útjában? Másik példa a biztonság esetlegességére: ez év májusában a Greenpeace behatolt a hollandiai Borssele atomerőmű területére, és zavartalanul egy hatalmas repedést festhetett a kupolájára, jelezve: nincsenek biztonságos atomerőművek.
De tovább is van: 2003 áprilisában a Paksi Atomerőmű Rt. eddigi legnagyobb üzemzavarát produkálta, az irányítás teljesen kicsúszott a szakemberek kezéből, hosszú ideig semmilyen eszköz nem volt a kezükben, amivel kontrollálni tudták volna a folyamatokat, és alig tudtak valamit a tartályon belüli 3,6 tonna fűtőanyag állapotáról. Akkor csak az összetört fűtőelemek szerencsés elhelyezkedésén múlt, hogy nem indult be a láncreakció. Mindezt apránként adagolták be a közvéleménynek, az eseményeket feszült figyelemmel kísérők számára is csak bajosan állt össze a kép. Mire kiderült, hogy a hümmögve, méltatlankodva elismert "nukleáris esemény" tulajdonképpen azt jelenti, hogy szabálytalanságok és Stan és Pan ügyetlenkedését megszégyenítő balfogások sorozata okozta a balesetet, addigra már mindenki belefáradt az ügybe, és az igazi botrány elmaradt. Közben a környezetvédelmi főfelügyelőség szerint: "A sérült nukleáris üzemanyag biztonsági kockázatot jelent, és akadályozza az akna rendeltetésszerű használatát."
Most pedig úgy láttamoztatták a parlamenttel az élettartam meghosszabbítását, hogy a sérült fűtőelemek eltávolítására még mindig csak elképzelések vannak, hogy a vonatkozó környezetvédelmi hatástanulmány még el se készült, illetve hogy nincs energiapolitikai koncepció. Ügyes. Csakhogy magukra valamit is adó országokban nem így történik. Miért megy az atomszekér ilyen gördülékenyen?
A Paksi Atomerőmű Rt. hivatalosan naponta mintegy kétmilliót költ kommunikációra. Ebben benne vannak azok a minden hétvégén megjelenő egész oldalas, a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben megjelentett cikkszerű hirdetések, melyekben a várható pártatlansággal és elfogulatlansággal jutnak különböző irányokból arra a következtetésre, hogy az atomenergia a legjobb, mert a legolcsóbb. De ha nem volna minden más, szelíd energiaforrás sokkal rosszabb, akkor se lenne más választásunk: nélkülük az egész országra jeges sötétség borulna. S valószínűleg e kommunikációs büdzsé ereje magyarázza azt is, hogy ezt a cikket a Népszavából az utolsó pillanatban vetették ki.
A média bizonytalansága és a kommunikációs túlerő biztosítja, hogy az atomenergiát ellenzők ellen tartogatott csodafegyver ("Paks kiválthatatlan") még mindig jól szól. Pedig más források jelentős mértékben árnyalják a képet: Fodor Gábor-Illés Zoltán-Pap János képviselők (SZDSZ-Fidesz) által benyújtott törvénymódosító javaslatban például az olvasható, hogy "a Magyar Energia Hivatalnál 1687 megawatt összkapacitású szélerőmű-beruházás vár engedélyezésre, tehát a szélenergiára vonatkozó befektetői cél önmagában is megközelíti az atomerőmű kapacitását (1866 MW)." Nem beszélve a napenergiáról és a nálunk kiemelkedően hatékony geotermikus energiáról: volna mire támaszkodni, ha mernénk elengedni a nukleáris ipar kezét. Nemrég még Kocsis István, a legnagyobb villamosenergia-nagykereskedő (MVM) operatív vezetője egyben a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója is volt - így tényleg nehéz függetlenedni az atomenergiától. Ha az atomerőmű rejtett támogatásait átcsoportosítanák a megújulókhoz, ha véget érne a jelenlegi, a nukleáris ipart tisztességtelen előnyben részesítő, torzított versenyhelyzet, rövid időn belül az összes nukleáris energiával foglalkozó mérnök napelemeket és szélkerekeket bütykölne. És még egy dolgot kell feltétlenül e helyen megemlíteni: nem csak súlyos energiafüggésben lehet élni. Ha 2003-ban, a költségvetés megborulásakor nem az energiatakarékossági programok leállítása lett volna a kormány egyik első dolga, akkor talán kevésbé meggyőző lehetne a "rászorulunk Paks energiájára" érv. (Nota bene: az Európai Parlament által elfogadott Wijkman-jelentés szerint Európában az energia 40 százalékát meg lehet takarítani.) Illetve: ha az energiapazarlás nem illeszkedne jól egy elég határozott trendbe, melynek lényege, hogy fogyasszunk minél többet, függjünk minél szorosabban távoli, központosított forrásoktól, - akkor talán hitelesebben hangzanának azok az érvek, hogy szemben oly sok országgal és várossal, rajtunk nem segítenek a megújuló energiaforrások. Ha nem nehezítenék gazdaságitól az adminisztratív eszközökig mindennel az alternatív energiára támaszkodó, decentralizált rendszer kiépülését. Ha a kettes blokk balesetének anyagait nem perrel kéne nyilvánosság elé kényszeríteni, ha a lakosság tisztában lehetne az atomenergia kockázataival, ha tudná, hogy milyen drága és veszélyes örökséget hagy vele utódaira, akkor meggyőzőbbek lennének az atomenergia melletti szólamok. Ha kidolgozott alternatívák közül választhatnánk.
Így viszont csak álszent, szemforgató hazugságoknak tűnnek.
A szerző a Védegylet munkatársa
